Merkel elutasította a brit miniszterelnök követelését

Merkel elutasította a brit miniszterelnök követelését

Angela Merkel német kancellár elutasította kedden Boris Johnson brit miniszterelnök követelését, hogy tárgyalják újra a Nagy-Britannia uniós kiválásáról szóló megállapodást.

„EU 27-ként továbbra is egységesen fogunk fellépni” – szögezte le Merkel reykjavíki látogatása során. Kiemelte, hogy Boris Johnson fenntartásai az ír–északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldással (backstop) szemben nem számítanak újdonságnak.

„Abban a pillanatban, hogy megvalósítható egyezség születik arról, miként lehet megőrizni az észak-írországi felekezeti erőszaknak véget vető 1998-as nagypénteki megállapodást, és párhuzamosan biztosítani az EU belső piacának határait, már nem lesz többé szükség a tartalékmegoldásra” – mondta. Úgy fogalmazott, ha megvan a kellő akarat, rövid időn belül gyakorlatias megoldást lehet találni a problémára. „Az EU kész erre” – hangsúlyozta Merkel, hozzátéve: „ehhez viszont nem kell a kilépési megállapodást újratárgyalni.”

Merkel szerint a kilépési megállapodással kapcsolatos vitán felül Londonnak döntést kell hoznia arról is, hogy a jövőben milyen utat választ. Kiemelte: továbbra is érvényes az ajánlat, hogy Nagy-Britannia uniós kiválását követően is szorosan együttműködjenek gazdasági, illetve kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. „Majd elválik, hogy Nagy-Britannia melyik utat választja” – fűzte hozzá a kancellár.

Hírdetés

A brit miniszterelnök a napokban Berlinbe és Párizsba utazik, hogy a német kancellárral és Emmanuel Macron francia államfővel tárgyaljon. Johnsont szerdán várják Berlinbe.

Merkel a skandináv országok miniszterelnökeinek találkozóján vesz részt, amelynek fő témája a klímaváltozás. Ennek kapcsán a német kancellár az izlandi főváros előtt fekvő Videy-szigeten tartott munkaebéden kijelentette: hivatali partnereivel egyetértettek abban, hogy az éghajlatváltozás hatásai különösen az északi országokban, így Németországban láthatók.

„Izlandon ez nemrég a globális felmelegedésnek áldozatul esett Okjökull gleccser esetében mutatkozott meg” – tette hozzá. „A nem cselekvés ára biztosan jóval magasabb lesz, mint a cselekvésé” – hangsúlyozta Merkel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »