Merkel csak óvatosan mer reménykedni, a német járványügyi intézet vezetője még sok hónappal számol

Reménykeltőek az új típusú koronavírussal fertőzöttek németországi számának alakulásáról szóló adatok, de a járvány lassítására bevezetett intézkedéseket még legalább április 19-ig nem lehet lazítani, és a húsvéti ünnepnapok alatt is be kell tartani a szabályokat – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár péntek esti videóüzenetében.

A házi karanténból visszatért politikus elmondta: "most már sejtem, hogy nem könnyű 14 napig egyedül otthon, 14 napig csak a telefon és az internet révén kapcsolódni a világhoz", különösen az időseknek és a betegeknek, akiknek a vírus fenyegetése miatt muszáj otthon maradniuk, és két hét után sem léphetnek ki a lakásukból.

Az idén a húsvét is egészen más lesz, a templomok közösségei nem ünnepelhetnek együtt, és nem kelhet útra senki, hogy üdüléssel töltse az ünnepnapokat. A lakóhely környékén tett legrövidebb sétán is be kell tartani a szabályokat, vagyis mindenki legfeljebb egy további emberrel levegőzhet együtt a szabadban, vagy azokkal, akikkel közös háztartásban él, és a többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani.

Ezek "kemény igazságok", hiszen az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy mozognak, szerveznek maguknak programokat és utaznak, amikor csak akarnak. Most viszont "hirtelen mindenütt szabályok, korlátozások, tilalmak vannak, amelyek azonban szó szerint életbe vágóan fontosak" – mondta Angela Merkel.

Sokan kérdezhetik, hogy meddig tart ez még, és ez a kérdés érthető, de "teljességgel felelőtlenül járnék el, ha ma egyszerűen megneveznék egy konkrét napot, amelyen fel lehet oldani, vagy legalább lazítani lehet a korlátozásokat, és aztán mégsem tarthatnám be az ígéretet, mert nem engedik meg a járvány alakulásának adatai" – tette hozzá.

Azonban a szövetségi kormányban "ténylegesen éjjel-nappal gondolkodunk", hogy miként lehet egyszerre gondoskodni az egészség védelméről és beindítani egy folyamatot, amelynek révén fokozatosan újraindul a közösségi élet.

A kormány és valamennyi állami intézmény teljes erővel küzd a járvány hatásainak ellensúlyozásáért. Ezért indították el Németország történetének legnagyobb szabású gazdasági és társadalmi mentőprogramjait, amelyek a lehető leggyorsabban és a legkevesebb bürokráciával nyújtanak támogatást a rászorulóknak. "Mindent megteszünk azért, hogy a szolidaritásra épülő szociális piacgazdaságunk kiállja a próbát" – mondta a kancellár.

Hírdetés

Kiemelte, hogy az új adatok "óvatos reményre" adnak okot, mert az igazolt fertőzések száma kissé lassabban emelkedik, mint néhány nappal korábban. Azonban korai lenne még biztos, tartós trendről beszélni, és eltart még egy darabig, mire meg lehet állapítani, hogy a korlátozások hatására mennyire laposodik el a fertőzöttek számának alakulását mutató görbe. Ezt pedig feltétlenül tudni kell ahhoz, hogy megmaradjon a járvány miatt hatalmas terhelés alatt működő egészségügyi ellátórendszer teljesítőképessége – mondta Angela Merkel.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler pénteki berlini tájékoztatóján ugyancsak hangsúlyozta, hogy nem lehet még biztosat mondani a járvány alakulásáról, és a korlátozó intézkedések visszavonásának várható menetrendjéről. Mint mondta, modellek, forgatókönyvek során dolgoznak, és úgy tűnik, csak lassan, fokozatosan lehet haladni. Az pedig teljesen biztos, hogy a járvány sok hónapig tart még, és védőoltás hiányában csak akkor ér véget, amikor a lakosság 60-70 százaléka túlesett a fertőzésen.

Kiemelte, hogy az eddigi intézkedések hatásosak. Ezt mutatja a többi között, hogy 1-re csökkent az úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték), amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a vírust. Az utóbbi hetekben ez a ráta az 5-öt, néha a 7-et is elérte, de az eddigi csökkenés még nem elég. A járvány akkor hagy alább, ha tartósan 1 alatt van az R0 érték, és akkor is csak lassan.

Arról is szólt, hogy az utóbbi hetekben ugyan jelentősen növelték – 28-ról 40 ezerre emelték – az intenzív ellátásra alkalmas kórházi férőhelyeket, de egyáltalán nem biztos, hogy a rendszer kibírja a terhelést. Mint mondta, pillanatnyilag az a személyes véleménye, hogy a rendszer nem birkózik meg a súlyos betegek várható hullámával.

Közölte, hogy a halálozási arány emelkedésnek indult, a hét elején regisztrált 0,8 százalékról felugrott 1 százalékra, és további növekedéssel kell számolni.

A tesztelési kapacitás bővítése ugyancsak fontos elem a járvány elleni védekezésben. A legutóbbi adatok szerint az előző héten országszerte mintegy 350 ezer tesztet végeztek, a pozitív – fertőzöttséget jelző – tesztek aránya 8 százalék volt.

Az RKI vezetője kiemelte, hogy a fertőzöttek számának alakulása mellett ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni az eddigi járványlassító intézkedések változtatásának, visszavonásának tervezéséhez.

Péntek este 89 451 regisztrált fertőzöttet tartottak számon Németországban, ami 7723 esettel – 9,4 – százalékkal több az egy nappal korábbi 81 728-nál. Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma 997-ről 1208-ra emelkedett.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »