Merkel anyó ezt nagyon benézte: Berlinben tüntettek a cionista Izrael ellen a muzulmán arabok

Merkel anyó ezt nagyon benézte: Berlinben tüntettek a cionista Izrael ellen a muzulmán arabok

Németországnak elvileg nem sok közvetlen köze van az arab–zsidó konfliktushoz, azonban elintézte magának, hogy ne maradhasson ki belőle. Számos szakértő figyelmeztetett már arra, hogy az óriási léptékű bevándorlás nemcsak a terrorizmus kockázatát növeli, hanem a közel-keleti emberek Európába költöztetésével a közel-keleti emberek egymással szembeni ellentéteit, gyűlöletét is Európába költöztetik. Ezt mutatták meg például a közelmúlt németországi török-kurd összecsapásai, ahogy a mostani berlini tüntetés is. A multikulturalizmus és a modern antiszemitizmus jegyében muszlim arabok tüntettek a zsidó állam ellen Németországban.

Izrael el fog bukni – kiáltotta mintegy 1600 muzulmán tüntető Németország fővárosában az Al-Kudsz-napon, mely Jeruzsálem arab nevét (A Szent) jelöli. A demonstrálókkal szemben Izrael-párti tüntetők is megjelentek, ám a 600 kivezényelt rendőrnek köszönhetően elmaradt az összecsapás.

Hírdetés

A zsidó állam elleni rendezvény szervezőinek állítása szerint egyébként is békés módon szerették volna kifejezni tiltakozásukat, óva intettek az antiszemita jelszavaktól és kizárólag Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. A tüntetésen számos németországi muzulmán vallási vezető is megjelent.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »