György László közgazdász, egyetemi docens, kormánybiztos könyve nyár végén jelent meg, A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégiai a 21. századra címmel. Szerzője forradalmat hirdet, stratégiát alkot, rögtön egy egész évszázadra – szerethető vízionárius, olyan egyetemi tanár, aki megvalósítani is szeretné mindazt, amit elképzel. Zenész, így nem csoda, ha kreatív személyiség, energikus, lendületes, ugyanakkor gazdaságstratégiával és a Tanítsunk Magyarországért program révén az ifjúsággal foglalkozó szakemberként az ütemezés embere is. György László komplex személyiség, nem csoda, hogy ő írta meg annak tervét, hogyan alakítsunk ki olyan társadalmi rendet, amelyben a közösség mobilitással és kiszámítható előbbre jutással honorálja az egyéni kezdeményezést, a tehetséget és a szorgalmat, ugyanakkor azt sem hagyja az út szélén, aki erre nem képes.

MERITOKRATIKUS STRATÉGIA

A Meritokratikus stratégia a 21. századra alcímmel ellátott kötet kiválóan alkalmas arra, hogy széles elméleti és számokkal alátámasztott gazdasági alapot vessünk egy olyan társadalmi rendnek, amely az igazságosságot és az esélyegyenlőséget tekinti alapértéknek, ugyanakkor teret enged az egyéni kezdeményezésnek, a személy képességei kibontakoztatásának. Ez éppen egybe is esik a középosztály normáival, habitusával, de inkább azt mondanám, hogy életstílusával. Nagyon üdvözlendő és igen jellemző, hogy a szerző a középosztályt nem csak anyagi, azaz gazdasági-szociális jellemzőinél fogva ragadja meg, hanem szellemi, lelki beállítódása révén.

Itt álljunk is meg egy kicsit, és idézzük föl, hogy a modern Magyarországot megálmodó, kétszáz éve kezdődött reformkor nagy programkönyve volt a Hitel, gróf Széchenyi István 1830 januárjában kiadott műve. A „convulsio nélküli reform” javaslatcsomagja abból a felismerésből született, hogy „mai időkhöz többé nem illő feudális létünk” végre alapjaiban változzék meg. Forradalmi könyv volt, nem csoda, ha az adómentességét féltő kisnemesség egyik-másik vármegyegyűlésen megégette. Ezzel a kötettel indult el az a fundamentális reform, ami végül a polgári Magyarországmegszületéséhez vezetett.

Széchenyi egy polgári, alkotmányos berendezkedéssel bíró, a közjót és a társadalmi kiegyenlítődést megvalósító Magyarország víziójával lépett föl, melynek jellemzői – saját kifejezéseit idézve – a polgári erény, a nemzeti erény, a tartós jólét, a gondolkodva gazdálkodás, valamint a józan újítás. A kötet afféle polgári erénykatalógusként is olvasható, hiszen a feudalizmus eltörlését s helyébe a polgári berendezkedés jogi és gazdasági intézményesítését taglaló javaslatok mellett a szorgalom, a takarékosság, a mértékletesség és a kötelességtudat fontosságáról is olvasunk benne. Itt már közeledünk a mához, sőt egyenesen a hazai jobboldal – melynek fontos alkotása ez a könyv – társadalompolitikai gondolkodásának kellős közepén vagyunk!

Miért is? Azért, mert Széchenyi a feudalizmus lebontását és a polgári Magyarország fölépítését filozófiai, társadalmi, gazdasági és politikai programmal látta el, amelyek a korszak jellegzetes kifejezésével élve nála mind-mind a „magabíró” fogalom jegyében álltak. Magabíró vagy magabízó, azaz olyasvalaki, aki bízik önmagában, átvitt értelemben önfenntartó, önerejére támaszkodó. Az első magyar értelmező szótár, a híres-neves Czuczor–Fogarasi, így adta meg a fogalom jelentését: „Aki annyi erővel bír, hogy másra, más segítségére nem szorul. […] Kinek saját szükségeihez mérve, elegendő vagyona van. Jó magabíró, leginkább a középrendűekről mondják.” Nos, a reformkor polgári programja pontosan ezen az elképzelésen alapult: magabíró Magyarország, magabíró társadalom, magabíró gazdasági rendszer, magabíró magyarok. Nem kell elmagyarázni, a bizonyító adatokat pedig ne tőlem várják, hanem olvassák el a könyvben, hogy pontosan ez a bizonyos „magabíró” fogalom az a jellemző, amellyel a középosztály leginkább leírható.

A KÖZÉPOSZTÁLY FORRADALMA

Másodszor, A középosztály forradalma című kötet kiválóan alkalmas arra is, hogy rajta keresztül a kormányzat 2010 óta, azaz immár több mint tizennégy éve folytatott gazdaságstratégiai célkitűzéseit, különösen azok társadalompolitikai vetületét bemutassuk. György László a kötet második fejezetében félszáz oldalt szentel arra, hogy bemutassa és érvekkel támassza alá a 2010 és 2024 között végbement gazdaságpolitikát, amelyet meritokratikusnak nevez és kifejezetten a középosztályosodás érdekében állónak lát. Egy alkalommal például azt olvassuk, hogy az elmúlt szűk másfél évtizedben „a középosztály úgy szélesedett jelentősen, hogy erőteljes reálbér-, illetve gazdasági növekedés mellett a jövedelmi egyenlőtlenségek is mérséklődtek”. Mindezt a foglalkoztatás történelmi méretekben való bővülésével, a beruházások volumenének növekedésével, a lakossági fogyasztás emelkedésével, valamint a társadalmi mobilitás kedvező elmozdulásával is illusztrálja.

Igazán izgalmas az utolsó fejezet témája is, amelyben a szerző a munkatársaival kikísérletezett új módszerét mutatja be, nem véletlenül egy Lao-ce mottó alatt, amely így szól: „A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz, egyszerűen csak harmónia dolga.” A jóllét fenntartható növekedéséről van szó, amely túltekint a GDP-n és számos ágazatban törekszik a fenntarthatóságra, sőt ezeket harmonikus egységben állónak kezeli. Ennek mérésére szolgál a Harmonikus Növekedés Index, amely számos indikátort figyelembe vesz, átlagol, súlyoz, és a végén megállapítja, hogy az adott társadalom fejlődése mennyiben szolgálja a jólétet, a jóllétet, a fenntarthatóságot és a harmóniát. Magyarország ez alapján mért mutatóinak javulásában márpedig nagyon komolyan latba esett, hogy sikerült javítani a pénzügyi fenntarthatóságot és a folyó fizetési mérleget, csökkenteni az államadósságot, bővíteni a foglalkoztatást, növelni a mediánbért és – itt jön a lényeg – szélesíteni a középosztályt.

MAGABÍRÓ MAGYARORSZÁG

A magabíró Magyarország örök programjának kiteljesítéséhez, az általunk jelenleg belátható évtizedes horizonton, egy olyan szuverén és stabil állam vihet közelebb, amely társadalmi értelemben a fentebbiekben idézett „középrendűek” munka- és családközpontú értékrendjén nyugszik, sőt azt állami és politikai eszközökkel támogatja, terjeszti. Szociológiai nyelven szólva a középosztályról van itt szó, politológiai értelemben a polgárságról, történelmileg a középrétegekről. A konzervatívoknak nem kell sokat magyarázni, hogy egy érdemalapú társadalom állandósága és prosperitása miért a lehető legszélesebben értelmezett középrétegen múlik, amint a „régivágású” kereszténydemokrácia, sőt kis megszorítással, de a hozzá hasonlatos hidegháborús nyugati szociáldemokrácia is tudta ezt. Európa felívelő korszakában mindez magától értetődő volt, tudta ezt a Kisgazdapárttól a CDU-n keresztül a svéd Munkáspártig mindenki. Idehaza pedig azt látjuk, hogy a jog- és államrend, a politikai-gazdasági rendszer és a társadalmi-kulturális viszonyok stabilitása az élet minden területén megmutatkozó szuverenitáson, azaz az önrendelkezésen és az ahhoz szükséges önerőn múlik, azaz a magabíráson – ennek stratégiájáról szól A középosztály forradalma.

A szöveg laudáló beszédként hangzott el a kötetet bemutató rendezvényen 2024. október másodikán, a XXI. Század Intézetben.