Egy, a Frontiers in Environmental Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzői jelentős higanyszennyezésre bukkantak több maja városban. A szennyeződés a higany és az abból készülő termékek kiterjedt klasszikus maja kori (kb. i. sz. 250–900) használatára vezethető vissza.
A régészek több egykori maja városban vettek talaj- és üledékmintákat, többek között Chunchucmilben (Mexikó), Tikalban, Cancuenben és a Petén Itzá-tónál (Guatemala), Actuncanban és Marco Gonzalezben (Belize), Palmarejóban (Honduras) és Cerénben (El Salvador).
A kutatók által talált higanykoncentrációk az Actuncanban mért 0,016 ppm és a Tikalban talált, rendkívülinek számító 17,16 ppm között változott. Viszonyításként a toxikológiai határérték, amely fölött az üledék súlyosan szennyezettnek számít, a higany esetében 1 ppm.
Dr. Duncan Cook, az Australian Catholic University docense és a tanulmány első szerzője elmondta: „A környezet higanyszennyezettsége a modern városi és ipari területekre jellemző. A mélyen az ősi maja városok üledékében talált higanyt nehéz lenne megmagyarázni, de a környék régészeti anyaga arról árulkodik, hogy a maják évszázadokon át használtak higanyt.”
A szerzők kiemelték, hogy több maja lelőhelyen kerültek elő lezárt, elemi (vagyis folyékony) higanyt tartalmazó edények, például a guatemalai Quiriquában vagy a hondurasi El Paraísóban, illetve a közép-mexikói óriásvárosban, Teotihuacanban is. Ezen kívül a maja területeken számos higanytartalmú festékkel kezelt tárgy került elő; a festékek alapanyaga jellemzően a cinnabarit (cinóber) nevű ásvány volt.
A kutatók arra jutottak, hogy a maják gyakran használtak cinóbert és más higanytartalmú festékeket, porokat díszítési célzattal, amely aztán az udvarokról, padlókról, falakról lemosódva a talajba és a vízbe került.
„A maják szerint a tárgyak hordozhatták a ch’ulelt, a lélek erejét, ami eredendően a vérben lakozott. Így a cinóber élénkvörös pigmentje is értékes, szent anyagnak számított, viszont nem tudták, hogy valójában halálos méreg, és öröksége máig fennmaradt a maják egykori lakhelyeinek földjében” – mondta Dr. Nicholas Dunning, a University of Cincinnati professzora.
Mivel a higany ritka a maja területek legnagyobb része alatt elterülő mészkőben, a szerzők úgy gondolják, hogy az elemi higanyt és a cinóbert a maja világ északi és déli peremvidékén fekvő lelőhelyeken bányászták, és kereskedők révén juthatott el a városokba.
A nagy mennyiségű higany komoly egészségügyi kockázatot jelenthetett a maják számára. A krónikus higanymérgezés tünetei közé tartoznak a központi idegrendszer, a vesék és a máj károsodása, a remegés, a látás- és hallásvesztés, a bénulás és a mentális problémák is. Ehhez kapcsolódhat az is, hogy Tikal egyik utolsó uralkodóját, Sötét Napot a freskókon betegesen túlsúlyosnak ábrázolták: az elhízást a higanymérgezés következtében fellépő metabolikus szindróma is okozhatta.
További kutatások szükségesek annak megállapításához, hogy a higanynak való kitettség szerepet játszott-e a maja társadalom szociokulturális változásaiban, például a klasszikus kor végén megfigyelhetőkben.
Dr. Tim Beach, az austini University of Texas professzora szerint „megállapítottuk, hogy még az ősi maják is, akik alig használtak fémeket, megnövelték a higany koncentrációját a környezetükben. Ez újabb bizonyíték amellett, hogy miként ma az antropocénben élünk, volt korábban egy »maja antropocén« is. Úgy tűnik, az emberi tevékenység következtében fellépő fémszennyezés a történelem során mindenhol megfigyelhető.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
