Mérföldkőnek számító ítélet: szerzői jogot sértett a ChatGPT

Mérföldkőnek számító ítélet: szerzői jogot sértett a ChatGPT

Európai szinten is precedensértékű döntést hozott a müncheni tartományi bíróság: kimondták, hogy az OpenAI megsértette a német szerzői jogi törvényeket, amikor engedély nélkül használt fel védett dalszövegeket a ChatGPT nyelvi modelljének betanításához – írta meg a brit The Guardian.

A pert a több mint 100 ezer tagot számláló német zenei jogkezelő, a GEMA indította még 2024 novemberében. A szervezet azzal érvelt, hogy a technológiai óriás népszerű előadók slágereit „aratja le” azért, hogy a chatbot azokból tanuljon, mindezt a jogtulajdonosok hozzájárulása nélkül. Az eljárás középpontjában kilenc közismert német dal állt, köztük Herbert Grönemeyer és Helene Fischer slágerei, amelyeket a mesterséges intelligencia nyelvi képességeinek csiszolására használtak.

Az OpenAI védekezése – miszerint a rendszerük nem tárolja vagy másolja a dalokat, csupán nagy adathalmazokat dolgoz fel, a generált válaszokért pedig a felhasználók felelősek – nem győzte meg a bírót. Az ítélet értelmében a cégnek kártérítést kell fizetnie, amelynek pontos összegét nem hozták nyilvánosságra.

Hírdetés

Tobias Holzmüller, a GEMA vezérigazgatója üdvözölte a döntést, hangsúlyozva: „az internet nem önkiszolgáló bolt, és az emberi kreatív teljesítmények nem ingyenes sablonok”. Jogi szakértők szerint az ítélet fontos hivatkozási alap lehet a jövőben a mesterséges intelligencia és a kreatívipar közötti vitákban egész Európában, jogbiztonságot teremtve az alkotók számára.

Az OpenAI közleményében jelezte: bár tiszteletben tartják az alkotók jogait, nem értenek egyet az ítélettel, és fontolgatják a fellebbezést.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Michael Dwyer, file


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »