November 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor történelmi pillanatnak lehetnek tanúi mindazok, akik kilátogatnak a MOL Aréna melletti területre. Ezen a napon áldják meg ugyanis az új dunaszerdahelyi katolikus templom helyszínét, és helyezik el ünnepélyesen annak alapkövét – egy olyan követ, amelyet még Szent II. János Pál pápa áldott meg 1990-es szlovákiai látogatása során a helyi plébánia javára.
Ollé Tamás atya Facebook-bejegyzésében számolt be az örömteli eseményről.
A szertartás főcelebránsa és szónoka Mons. Orosch János nagyszombati érsek lesz, aki – Tamás atya szavai szerint – „nagy benső örömmel” kíséri a templomépítést, és külön örömét fejezi ki amiatt, hogy Dunaszerdahely „a lelki fejlődés útját választotta a jelenben és az eljövendőben”.
Különösen megható, hogy miközben Európa számos pontján templomokat zárnak be, a dunaszerdahelyi közösség éppen most, hittel és reménnyel vág bele egy új templom építésébe.
Ollé Tamás atya így írt erről:
„Nagy öröme ez a helyi egyháznak, hogy ebben az időben, amikor sok helyen templomot zárnak be Európában, mi mégis hittel, reménnyel és az Úrba kapaszkodva kezdhetjük meg ezen új templomunk építését. Legyünk büszkék erre a kegyelmi ajándékra, s tekintsünk rá úgy, mint városunk lelki gazdagságának növekedésére.”
Az ünnepi alkalom teljesen nyitott: a plébánia szeretettel hív és vár mindenkit – hívőt, keresőt, érdeklődőt –, aki együtt szeretné megélni ezt a közösségi örömöt és hálaadást.
„Ez az ünnepi alkalom mindenki előtt nyitott: hívunk és várunk szeretettel mindenkit, aki velünk együtt szeretne részt venni ezen fontos és felemelő eseményen. Legyen ez a nap közösségünk megerősödésének, a hitünk elmélyítésének és a jövőbe vetett bizalmunk megvallásának ünnepe.”
„Adja Isten, hogy az elkezdett jó mű áldása legyen városunknak és egyházközségünknek!”
szd/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


