Menyhalakat telepítenek vissza a Balatonba

Menyhalakat telepítenek vissza a Balatonba

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) megkezdte az egykor őshonos, majd kipusztult menyhal visszatelepítését a tóba a tihanyi kompkikötőnél hétfőn. A társaság a nyár folyamán 200-300 mázsa fogható méretű pontyot is telepít a Balatonba.

Szári Zsolt, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a BHN egyik célkitűzése az eltűnt őshonos halfajok visszatelepítése a tóba. A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal, amely az 1965-ös balatoni halpusztulás (amit a vízbe jutott mezőgazdasági rágcsálóirtó szer okozott) előtt még rendszeres horgászzsákmány volt a mólók kövezete mentén.

Fotó: Nagy Lajos / MTI

A halfaj teljes eltűnését a kutatók szerint az angolnatelepítés okozta. Mivel 1991 óta nem telepítettek több angolnát a Balatonba, és a halászata miatt folyamatosan csökken az állománya, itt az ideje, hogy az őshonos menyhal ismét életteret nyerjen a tóban, betöltve szerepét a táplálékláncban, és növelve a Balaton halállományának diverzitását – fogalmazott a vezérigazgató.

Hírdetés

Compó és ponty

Elmondása szerint menyhal telepítésével eddig még nem próbálkoztak. Az első lépcsőben vízbe engedett 600-700 darab, 200 grammos átlagsúlyú hal egy együttműködési megállapodás keretében a gödöllői Szent István Egyetemről érkezett, a telepítés költségét a Balaton Halállományáért Alapítvány finanszírozta.

Fotó: Nagy Lajos / MTI

Szári Zsolt beszámolt arról is, hogy idén tavasszal 1,5 tonna compót engedtek a vízbe, amire ekkora tömegben korábban szintén nem volt példa. A nyár folyamán pedig a horgászturizmus kiszolgálása érdekében 200-300 mázsa fogható méretű pontyot telepítenek a tóba, főként a keleti medencébe, ahol a táplálékszegényebb víz miatt általában kevesebb a hal. Első lépésként 3000 kilogramm háromnyaras pontyot engedtek a vízbe Balatonkenesén a múlt csütörtökön.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »