Mentőállomás létesül Füleken, kezdetét vette az építkezés Károly Zsolt2025. 06. 05., cs – 20:36 Fülek |
Az Országos Mentőszolgálat Műveleti Központja (OS ZZS SR) megkezdi a mentőállomás építését Füleken – közölte a város a közösségi oldalán. A létesítmény a II. Koháry István Alapiskola területének használaton kívüli részén, a Szövetkezeti út felőli oldalon lesz elhelyezve.
Az állomást városi telken építik, amelynek hosszú távú bérlését jelképes évi 1 euróért még 2023-ban hagyta jóvá az önkormányzat. A 10 évre szóló bérleti viszonyt meg lehet majd hosszabbítani, vagy esetlegesen eladni a földterületet a mentőszolgálatnak.
Agócs Attila, Fülek város polgármestere szerint fontos közérdekről van szó.
Ez nemcsak a fülekieket érinti, hanem az egész kistérség lakóit. Azokon a helyeken, ahol mentőállomások épülnek, legalább középtávú viszonylatban biztosak lehetünk, hogy megmarad az ilyen jellegű szolgáltatás. Gondoljunk vissza, milyen egyéb egészségügyi szolgáltatások szűntek meg nálunk, például a sürgősségi orvosi szolgálat
– nyilatkozta a bérlet jóváhagyását követően.
Petra Klimešová, az OS ZZS SR kommunikációért felelős vezetője megerősítette, az állomás egy állandó és változatlan pont lesz a mentőállomások optimalizált hálózatában.
Feladata, hogy teljes körű hátteret biztosítson a mentőszolgálat rohamkocsijai számára
– magyarázta.
A mentősök eddig a Fő utcán béreltek helyiségeket. Elmondása szerint a saját helyiségek az újonnan épített állomásokon hozzájárulnak a sürgősségi orvosi ellátórendszer általános működésének javításához a régiókban.
A mentősök számára magas színvonalú és funkcionálisan kialakított hátteret biztosítanak – a technikai helyiségektől kezdve a pihenőhelyiségeken át a megfelelő parkolás és a mentőautók karbantartásának biztosításáig. Mostanáig számos mentőcsapat bérelt vagy ideiglenes helyiségekben működött, amelyek gyakran nem feleltek meg minden működési előírásnak. A magas színvonalú háttérlétesítmény nemcsak a munkavégzés feltételeit javítja, hanem hozzájárul a személyzet jobb felkészültségéhez és teljesítményéhez is, ami végső soron a kivonulások gyorsaságára és hatékonyságára is kihat
– pontosította.
A mentőállomás egy 590 m2-es területen lesz. Klimešová szerint ez egy kétszintes, pince nélküli épület, a földszinten garázs, raktár és a technológiai helyiségek lesznek elhelyezve. Az emeleten találhatók majd a mentőszemélyzet számára kialakított helyiségek.
Az építkezés a napokban kezdődött, és az év végéig be kellene fejeződnie.
A füleki mentőállomás építése több mint 450 ezer euróba kerül áfa nélkül.
Ez a befektetés Szlovákia azon tervének a része, amelynek fő célja legalább 55 mentőállomás kiépítése az ország egész területén
– zárta Klimešová.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Átadták a komáromi kórház szülészetén belül létrehozott négy különálló szülőszobát, ahol kényelmes, egyben modern közegben szülhetnek a nők. A kórház és partnerei abban reménykednek, hogy a hasonló fejlesztések segítenek növelni az országszerte csökkenő születésszámot.
Átfogó felújításon esett át a komáromi kórház szülészete, amelyet igyekeztek minél inkább családbarát hellyé alakítani. Az új belső terek a legmagasabb egészségügyi standardoknak is eleget tesznek, s ekképp kényelmes, intim és biztonságos környezetet biztosítanak a szülő nőknek.
A felújítás összértéke 600 ezer euró, amelyet a kórház saját forrásokból fedezett. Összesen négy különálló szülőszobát (vagy az intézmény saját terminológiájában: szülőbokszot) alakítottak ki, amelyekben egyesével tartózkodhatnak a jövendőbeli anyukák, és ahol biztonságban és támogatva érezhetik magukat. A szobákon található modern eszközökkel folyamatosan meg tudják figyelni az anyukák és gyermekeik állapotát, az igény szerint átalakítható szülőágyak pedig jócskán növelik a komfortérzetet. Ha arra van szükség, a szülőszobáktól karnyújtásnyira van a specializált orvosi segítség. Ezenkívül egy császárműtőt, valamint egy neonatológiai helyiséget is kialakítottak a szobák közvetlen szomszédságában.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Azokat a kismamákat, akik a Komáromi AGEL Kórházban tervezik világra hozni gyermekeiket, tavaszra négy új és koszerű szülőbox (pôrodný box) várja majd. Emellett jelentősen javulnak az orvosok és nővérek munkafeltételei.
„A szülőboxok korszerűsítése normális, standard feladat. Igyekszünk megfelelni a szülők igényeinek és elvárásainak“ – mondja a Komáromi AGEL Kórház igazgatója, Miroslav Jaška. Az új szülőboxokról a következőket árulta el nekünk: a felújítás nyomán a császárműtő változatlan marad, az eddigi három operációs, ill. szülőszobák azonban egy kissé más rendszerben fognak működni. A kismamát a szülés kezdete után ezidáig az ún. vajúdóba vitték át. A szülés előtt pedig áthelyezték a szülő-, majd utána a kórházi szobára.
Teljesen új rendszer és kényelem
Az átalakítás után a vajúdó – ahol némelykor akár három-négy nő is tartózkodhatott – helyett a kismamát a „saját“ szülőboxába viszik, ahol lesz saját illemhelye, zuhanyzója, tehát fürdőszobája. Emellett lesz ott egy ún. átalakítható szülőágy is. Kezdetben ez normális ágyként működik, majd a szülés előrehaladtával négy-öt perc alatt szülőággyá változtatható.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdődnek az első kontrakciók, majd arról érkeznek jelek, hogy a szülés hamarosan elkezdődhet, a kismama már a szülőboxában lesz, majd a szülés után még két órán át ott is marad. Ha a gyermekkel minden rendben van, akkor édesanyjával együtt pihennek, majd elkerülnek a szobájukra“
– részletezte az új rendszer működését az igazgató. Hozzátette: Nyugat-Európában ez már teljesen szokványos. A Zólyomi AGEL Kórházban egy évvel ezelőtt vezették be ezt az újítást.
„Ezt a korszerűsítési ötletet Zólyomban láttam. Az új főorvosunk, Olekszandr Jazikov ugyancsak örömmel vette a modernizációt, s így gyorsan egymásra találtunk. Ez ténylegesen nélkülözhetetlen dolog ahhoz, hogy egy újabb lépést tegyünk előre a szülészeti osztályon“ – hangsúlyozza Miroslav Jaška.
Tavasztól működik
A projekt befejezéséig a kórháznak még két és fél hónapra van szüksége. Mindent saját forrásokból állnak: az építkezési rész 400 ezer euró körüli összegbe kerül, s további 150 ezer eurót kell befektetni az eszközparkba. Mindehhez a kórház még vásárol egy neonatológiai ágyat is, amelyből jelenleg hárommal rendelkeznek.
Ugyanakkor ez csak az első lépés ahhoz, hogy a környezet biztonságossága a szülés során nagyon magas színvonalú legyen. Bizonyosan növelik még majd a szobák számát és jelenlegi nívóját, ám ezen jelenleg még dolgoznak. Meg kell még hirdetni a projektet, szükséges az építkezési engedély is, ugyanis ez jelentősebb átalakításnak ígérkezik, mint az, amelyen most dolgoznak.
Biztonság minden téren
Az új „háttér“ nélkülözhetetlen bármilyen komplikációk esetében is, mert azokat azonnal tudják kezelni a szülőboxokban. Ha császármetszésre lenne szükség, akkor az ténylegesen része a szülési folyamatnak, hiszen a műtő fizikailag csak mintegy hét méterre van ezektől a helyiségektől. „Vagyis a személyzet – szülészek, orvosok, nővérek – nem lépnek ki ebből a traktusból, s a fiziológiás szülés szakaszából azonnal át tudnak lépni a császármetszés folyamatába“ – hangsúlyozza az igazgató.
„Azokról a dolgokról, amelyeket a biztonság címszó alatt végzünk, mindig két szempont szerint gondolkodom. Az első: a beteg biztonsága. Ezen az osztályon a személyzetnek igényesebb munkát kell végeznie, mint a sebészeten, mert két személyről, az anyukáról és gyermekéről gondoskodnak. Ikrek esetén háromról is. A másik dolog a munkatársaink biztonsága, hogy elegendő terük legyen az általuk végzett eljárások elvégzésére. Ügyelünk arra is, hogy a eszköz- vagy térbeli okokból ne tegyük ki őket hibaveszélynek“
– folytatja Miroslav Jaška.
Az osztály személyzetét stabilizálták – ezenkívül nagyon hangsúlyosan és jól dolgoznak együtt külső ambulanciákkal. Jó részüknek van egy klinikai napja a kórházban. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba lépnek a kismamákkal és a nőgyógyászati panaszokkal érkező páciensekkel is.
Könnyebb lesz a kísérő bevonása
„A vajúdóban eddig nem volt lehetőség arra, hogy valaki kísérje a kismamát. Ebből adódóan ő egyedül volt. A jövőben viszont el tudom képzelni, hogy a kismamák 90%-a kihasználja azt a lehetőséget, hogy valaki ott lehet majd vele a szülése során”
– mondja az igazgató.
„Mi azt engedjük oda, aki ott tartózkodhat a törvény alapján. A kismamának és kíséretének alá kell írniuk a szükséges papírokat, mivel erre a higiéniai előírások miatt is szükség van. Tehát ha a törvény megengedi, hogy például a dúla is ott lehet, akkor ott is lesz, mert ezt kívánja a kismama. Nem tudom, milyen lesz a jövőben a vonatkozó törvény, de úgy gondolom, hogy kísérőként egy személy tartozik oda. A szülésnek a legnagyobb nyugalomban kéne lezajlania. Ehhez az is szükséges, hogy a kismama maga mellett tudjon valakit, akiben megbízik, s aki megfogja a kezét“ – hangsúlyozza Miroslav Jaška.
Átalakították a nőgyógyászati ambulanciákat is
Csaknem egy hónappal ezelőtt a kórházban átadtak két specializált ambulanciát, a korábbi CT korszerűsített helyiségeiben. A várandós nőkre és a nőgyógyászati panaszokra szakosodott ambulanciák a megelőzést, diagnosztikát és a női szaporítószervek megbetegedéseit (beleértve a daganatokat is) gyógyítását látják el.
A várandós nőkkel foglalkozó személyzet komplex szülés előtti gondoskodást kínál, beleértve a veszélyeztetett terhességet is. A jövendőbeli anyákkal való foglalkozás részét képezi a szülésre való pszichofizikai felkészítés, ill. az orvosok és szülésznők által végzett tanácsadás is. Az igazgató emlékeztetett minket, hogy tavaly októberben szűrővizsgálati helyszínné váltak, amelyhez megvan minden szükséges minősítésük. Az új kontrasztanyagos mammográfiai kivizsgálás már nem annyira fájdalmas – valamint az orvosuk kiválóan tudja műteni a nőgyógyászati daganatokat.
(Nativ)
A felújított szülészet ünnepélyes átadóján a jelenlevők megemlékeztek a ma reggeli tragikus, Gúta és Keszegfalva közti közlekedési baleset áldozatairól. Ezt követően Tomáš Lučkai, az AGEL ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy
egész Szlovákiában csökken a születésszám. Társaságuk azonban hisz abban, hogy a komáromi szülészetnek nagy potenciálja van, s emiatt döntöttek a beruházás mellett.
Andrea Kalavská, az AGEL orvosi igazgatója úgy fogalmazott: nőként, anyaként és emberként is örül annak, hogy az új belső tér eleget tesz a 21. század követelményeinek, s így méltó és kellemes közegben fogadhatják az új életeket.
Csenger Tibor (Magyar Szövetség), Nyitra megye alelnöke dicsérte azt a tempót, amellyel az AGEL társaság felújítja az általuk kezelt kórházakat – Komárom mellett például Léván is. Egyúttal bízik abban, hogy a felújított szülészeteknek köszönhetően nőni fog majd a születések száma az országban.
Keszegh Béla (független) komáromi polgármester többek között arról beszélt, hogy egy – egyelőre még nem részletezett – „családsegítő csomagot” szeretnének kialakítani a városban. Az ötlettel már megkereste a kórház vezetését. Ennek lényege az volna, hogy a város és partnerei részéről a családok megkapjanak minden olyan információt, szolgáltatást és segítséget, amely könnyebbé és kényelmesebbé teszi az életüket a gyermekvárástól kezdve az iskolába járásig.
Miroslav Jaška kórházigazgató szerint büszkék arra, hogy
a felújított szülészeti részleg által a csúcsminőségű egészséggondozás során a szülő nők méltóságára és kényelmére helyezik a hangsúlyt.
Méltatta a szülőszobák felszerelését, így például kiemelte a könnyen, akár 10 percen belül igény szerint átalakítható szülőágyat – valamint elismerően szólt az osztály személyzetéről, az orvosokról és a nővérekről is. Nem részletezte, hogy miről van szó pontosan, de utalt arra, hogy az ősz folyamán újabb fejlesztést fognak átadni a kórház területén.
Olekszandr Jazikov, a nőgyógyászati-szülészeti osztály főorvosa szerint elsődleges céljuk, hogy a korszerű orvostudományt ötvözzék az emberi megközelítésmóddal. Mint fogalmazott, a jövendőbeli anyák megérdemelnek egy olyan környezetet, amely a természetes szülést segíti elő.
Kapcsolódó cikkünk
Uniós forrásból, az egészségügyi tárca beruházása révén 55 új mentőállomás épül az országban. A befektetés összköltsége 30 millió euró lesz. A program keretében Zselízen és Párkányban már ki is választották a telkeket, sőt Zselízen az építkezést is elkezdték.
Október végén már elkezdődtek az építési munkák azon a városközponti telken, amely a Fő utcai üzletközpont mögött található és ahol új mentőállomás épül – közölte az Új Szóval Juhász András, Zselíz polgármestere. A telket az állam vásárolta meg a várostól. Juhász András elmondta, hogy az új mentőállomás harminc kilométeres körzetben szolgálja majd ki a lakosságot.
Az egészségügyi tárca ugyanis uniós forrásból, 30 millió eurós keretösszegből 55 új mentőállomást létesít országszerte, a mentősök országos műveleti központjával együttműködésben. Ennek a hálózatnak a része lesz a zselízi és a párkányi állomás is.
Kapcsolódó cikkünk Érsekújvár |
Osama Al-Khaldi, az Országos Mentőszolgálat Operatív Központjának (OS ZZS) igazgatója ma Érsekújvárban, az Oktató Kórházban és Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatót a helyreállítási tervből létesülő mentőállomásokról. Az ország első mentőközpontot Érsekújvárban nyitják meg.
A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón részt vett Peter Kmec, a helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettes, Kamil Šaško egészségügyi miniszter, a vendégeket Mikuláš Blaško az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet igazgatója köszöntötte.
Osama Al-Khaldi, a Szlovák Mentőszolgálat Operatív Központjának (OS ZZS) igazgatója múlt héten október 22-én írta alá az első tíz mentőállomás megépítéséről szóló szerződést. Az új mentőállomások építését a helyreállítási tervből finanszírozzák, a projektre több mint 30 millió eurót különítettek el. Osama Al-Khaldi elmondta, időnként csak néhány percen múlhat egy beteg élete, rendkívül fontos, hogy a sürgősségi betegellátás jól működjön. További új mentőállomásokat nyitnak a Komáromi járásban Gútán, a Dunaszerdahelyi járásban Nagymegyeren, valamint a lévai térségben Léván és Zselízen.
A Vágsellyei járásban Mocsonokon (Močenok), az Érsekújvári járásban Nagysurányban, a Nyitrai járásban Verebélyen, továbbá a Galántai járásban Diószegen és Szeredben (Sereď) létesítenek mentőközpontokat. A tervek szerint összesen 55 mentőállomást építenének, illetve újítanának meg országszerte és műszakonként mintegy 300 mentő garantálná a folyamatos működésüket. Klein Ottokár, Nyitra megye alelnöke és Érsekújvár polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, minden újabb beruházás, amely a város lakosságának és a régióban élők egészségügyi ellátásának minőségét növeli, örömmel tölti el. A kórház vezetése nevében Mikuláš Blaško igazgató hozzátette, hogy a kórház területet nyújtott az új korszerű állomás megépítésére, a beruházás várhatóan két éven belül elkészül.
A tíz, már biztosan megépülő sürgősségi központ egyike Érsekújvárban lesz, három mentőautóval és három csapat egészségügyi dolgozóval. Valamivel több, mint félmillió euróba kerül a központ megépítése a járási székhelyen.
Zselízen a földszinten garázsok lesznek, az emeleten pedig az ügyeleti központ, az épület nagyon közel, kb. 50 méterre lesz a főúttól – tette hozzá Juhász András. Párkányban a város ugyanilyen célra több telket is felajánlott a mentősöknek, de ők végül is a Nyitra megye tulajdonában lévő rendelőintézet melletti területet választották. A telket szintén a megye birtokolja és erre a mentőszolgálat hosszú távú bérleti szerződést kötött vele – tájékoztatta lapunkat Sipos István, a párkányi városháza szakelőadója.
„Tudomásunk szerint a vonatkozó telekre már az építkezési engedélyt is kiadták, tehát Párkányban is új épülete lesz a mentőszolgálatnak” – tette hozzá a szakelőadó. Párkányban létkérdés, hogy legyen állandó mentőszolgálat, ugyanis a várostól és szűkebb vonzáskörzetétől az érsekújvári, komáromi, lévai és nyitrai kórház is elég messze van.
Kapcsolódó cikkünk Érsekújvár |
Osama Al-Khaldi, az Országos Mentőszolgálat Operatív Központjának (OS ZZS) igazgatója ma Érsekújvárban, az Oktató Kórházban és Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatót a helyreállítási tervből létesülő mentőállomásokról. Az ország első mentőközpontot Érsekújvárban nyitják meg.
A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón részt vett Peter Kmec, a helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettes, Kamil Šaško egészségügyi miniszter, a vendégeket Mikuláš Blaško az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet igazgatója köszöntötte.
Osama Al-Khaldi, a Szlovák Mentőszolgálat Operatív Központjának (OS ZZS) igazgatója múlt héten október 22-én írta alá az első tíz mentőállomás megépítéséről szóló szerződést. Az új mentőállomások építését a helyreállítási tervből finanszírozzák, a projektre több mint 30 millió eurót különítettek el. Osama Al-Khaldi elmondta, időnként csak néhány percen múlhat egy beteg élete, rendkívül fontos, hogy a sürgősségi betegellátás jól működjön. További új mentőállomásokat nyitnak a Komáromi járásban Gútán, a Dunaszerdahelyi járásban Nagymegyeren, valamint a lévai térségben Léván és Zselízen.
A Vágsellyei járásban Mocsonokon (Močenok), az Érsekújvári járásban Nagysurányban, a Nyitrai járásban Verebélyen, továbbá a Galántai járásban Diószegen és Szeredben (Sereď) létesítenek mentőközpontokat. A tervek szerint összesen 55 mentőállomást építenének, illetve újítanának meg országszerte és műszakonként mintegy 300 mentő garantálná a folyamatos működésüket. Klein Ottokár, Nyitra megye alelnöke és Érsekújvár polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, minden újabb beruházás, amely a város lakosságának és a régióban élők egészségügyi ellátásának minőségét növeli, örömmel tölti el. A kórház vezetése nevében Mikuláš Blaško igazgató hozzátette, hogy a kórház területet nyújtott az új korszerű állomás megépítésére, a beruházás várhatóan két éven belül elkészül.
A tíz, már biztosan megépülő sürgősségi központ egyike Érsekújvárban lesz, három mentőautóval és három csapat egészségügyi dolgozóval. Valamivel több, mint félmillió euróba kerül a központ megépítése a járási székhelyen.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


