Menti magát a kiszáradás elől a Balaton

Menti magát a kiszáradás elől a Balaton

December 4-e óta folyamatosan emelkedik a Balaton átlagvízszintje. Már 78 centis a tó, 110-120-at kellene elérjen.

Kisebb stagnálásokkal, de december 4-e óta egyre több víz van a Balatonban. A hónap elejei esők még nem duzzasztották a tavat, hiszen ahogy arról az Infostarton is írtunk először a talajnak kellett átnedvesednie és az, a nyári nagy szárazság után, hetekbe tellett.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat december 9-én írta azt, hogy „az eddigi vízmennyiség a talaj feltöltésére fordítódott, azonban mostantól már a vízgyűjtőről történő befolyás is számottevő lehet. Mindez felgyorsíthatja a szokatlanul alacsony vízállás emelkedését”.

Hírdetés

Az adatok szerint november 18-án még csak 69 centis volt a vízszint, majd hosszú stagnálás után december 4-én 72 centit mértek. Innentől indul meg az egyértelmű emelkedés. December 14-én már 78 centit mértek.

A szakemberek szerint a Balaton optimális vízszintje a tavasz végén 110-120 centi körül kell legyen.

Szintén az elmúlt napok fejleménye, hogy elkezdett hártyásodni a tó felülete. A jegesedésről a vízügy honlapja azt írja: A Balaton általában minden évben befagy, az átlagos jégvastagság 20-25 cm, de előfordult már 70 cm-es jégvastagság is (1928-29 telén).

Nyitókép: MTI/Varga György

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »