Kéz kezet mos az Európai Parlamentben.
A szélsőbal, a szocialisták és a néppárt háttéralkuja következtében nem kell bíróság elé állnia sem Salisnak, sem a Tisza-vezérnek.
A mentelmi botrány is bizonyítja, hogy egy jól bejáratott, olajozottan működő együttműködésről van szó az európai mainstream, tehát a baloldal pártjai között.
A szélsőbal, a szocialisták és az Európai Néppárt háttéralkut köthetett, és a minap az Európai Parlament ezért nem adta ki a néppárti Magyar Péter, a „szocdem” Dobrev Klára és a kommunista Ilaria Salis mentelmi jogát. Így egyiküknek sem kell a közeljövőben magyar bíróság elé állnia.
A döntés azért is vérlázító, mert Magyart és Salist köztörvényes bűncselekményekkel vádolta meg a magyar ügyészség, és ilyen esetekben az EP mindig zöld jelzést ad az eljárás megindításához a tagállami igazságszolgáltatásnak. Viszont a politikai érdek ma már mindent felülír, a szokásjog nem számít, ha arról van szó, hogy minden erővel a magyar kormányt kell gyengíteni.
Távolabbról szemlélve az aktuálpolitikai eseményeket, megállapíthatjuk, hogy
ma egy olyan szélsőliberális–baloldali politikai elit vezeti az európai közösséget, amelyet még a rendszerváltások előtti kommunista diktatúrák is politikai szövetségesnek tekintenének.
Miért is ne tekintenének annak? Egy olyan szervezetről beszélünk, amelyben a képviselők többsége kiáll egy bevallottan kommunista olasz politikus (inkább terrorista) igazságügyi felelősségre vonása ellen. Salis ugyanis az igen alapos gyanú szerint Budapesten, a nyílt utcán ártatlan embereket vert félholtra elvtársaival együtt. Az egykori Lenin-fiúk is megirigyelnék azt a kegyetlenséget, ahogy a nemzetközi kommunista brigád elbánt a járókelőkkel.
A kommunisták nem hagyják cserben katonáikat – a több mint egy évet Magyarországon előzetesben eltöltött Salis mellett médiakampányt szerveztek a magyar igazságszolgáltatást becsmérelve, diktatúrát kiáltva. Tavaly úgy menekítették ki az előzetesből, hogy uniós képviselőjelölt lett, így már járt is neki az automatikus mentesség, ebből az következett, hogy ki kellett engedni a börtönből.
Miután EP-képviselő lett, Brüsszelből kezdte diktatúrázni Magyarországot, a jogállamiságot számon kérve. Egy köztörvényes, brutális bűncselekmény gyanúsítottja! Eközben épp ő és a brüsszeli cinkosai azok, akik semmibe veszik a jogállamot.
Ez a pikírt, aljas viselkedés tényleg elfogadhatatlan, a történelem legsötétebb időszakait idézi. Azt a kommunista érát, amikor a Komintern ugyanezen az elven működött: ha valamelyik elvtárs bajba került, jött is a segítség – akkor Kelet-Európából vagy Moszkvából. Fegyverek és politikai, katonai támogatás a spanyol kommunistáknak a harmincas években, majd a hetvenes években a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakciónak, az olasz Vörös Brigádoknak, különféle nyugati, közel-keleti terroristák befogadása, kiképzése, vörös segély a testvéri, nyugati kommunista pártoknak.
A különbség most az, hogy már nincs Szovjetunió, de van Brüsszel. A bolsevikok ma már radikális baloldalinak vagy zöldnek nevezik magukat, akiknek természetes koalíciós szövetségeseivé váltak a szalonjobboldalivá változott néppártiak is.
A pártdimenzió mellett a társadalmi folyamatok eredménye, hogy a munkásosztály, proletariátus is megszűnt; ezért a bolsevikoknak új kisebbsége(ke)t kellett találniuk.
A forradalmi hevület 1968-ban tört ki rajtuk Nyugaton, de már azelőtt megkezdték az oktatás, a kultúra, a tudomány, a média elfoglalását. Ezen keresztül pedig szép lassan – néhány évtized alatt – tényleg leuralták és átformálták a nyugati világ közgondolkodását. Amit ők mondanak, írnak, az lett az igazodási pont, s aki nem ért velük egyet, az nem párbeszédképes, hiszen szélsőséges. Mint azt Marxtól, majd Lenintől megtudtuk: a nemzet, a vallás és a család kiirtandó fogalmak.
Az új harcukhoz az új célcsoportjuk a szexuális kisebbségek lettek, őket felhasználva lehetett és lehet támadni a hagyományos társadalmi konvenciókat, a család egységén nyugvó szuverén államokat, a vallást és ezzel együtt természetesen a normalitás mellett kiálló konzervatív, nemzeti jobboldalt.
A genderisták lettek az újkommunisták „élcsapata”, az ő feladatuk egy új társadalmi normát felállítani. A cél ezzel is a zsidó–keresztény kultúra, civilizáció lerombolása, a nemzetállami keretek szétfeszítése. Ehhez minden eszközt bevetnek, ezért is ennyire fontos nekik az idegen néptömegek beengedése, a migráció támogatása az Európai Unióban.
Még annak árán is, hogy ők nemsokára egy újabb, erős közösségalkotó entitásként lépnek majd fel, erős hittel és saját – nem az európai jogfejlődés elvein alapuló – jogrendszerrel.
Úgy vélekednek, hogy a lakosság kicserélése a legjobb módja a nemzetállamok felszámolásának. És ebben hatalmas ideológiai és pénzügyi szövetségesre tettek szert a liberális hálózatokat működtető, globális tőkésekben, illetve az ő zsoldjukba szegődött néppárttal.
A liberális-balos-kommunista szövetség épp a szemünk láttára olvasztja be az egykori nyugati jobbközép, volt keresztény pártokat is, hogy elősegítsék egy új, föderalista Európai Unió létrehozását. Az orosz–ukrán háborúban ez utóbbira kiváló lehetőséget látnak: a katonai fejlesztéseket közös hitelfelvétellel finanszíroznák.
Ez ugyanaz a formula, ahogy egykor az amerikai tagállamok is létrehozták az Amerikai Egyesült Államokat.
Tehát a Manfred Weber vezette, állítólagos „jobbközép”, az Európai Néppárt szépen betagozódott az egykori Kominterre hasonlító hálózatba. Ilaria Salis, Magyar Péter, illetve Dobrev Klára megvédése így kapcsolódik össze. Mindhárom képviselő a szuverenista magyar jobboldali kormány esküdt ellensége. Dobrev régi elvtárs, vele és volt párjával, Gyurcsány Ferenccel – akárhogy is erőlködtek – nem sikerült Orbán Viktor megbuktatása, ezért a brüsszeli Komintern Magyar Péterrel és a Tiszával „zöldmezős” beruházásba kezdett. A korábbi, Márki-Zay Péter-es próbálkozásukat elhibázták, ahhoz viszont továbbra is ragaszkodtak, hogy az új projektarc újra egy jobboldalinak tűnő karakter legyen. Magyar erre volt – felesége, baráti köre, a Fidesz-kormány alatt betöltött különféle pozíciói miatt – alkalmas figura. De a holdudvar, a szakértői bázis semmit nem változott: ugyanaz a levitézlett, számtalanszor megbukott Orbán-gyűlölő értelmiségi kör áll mögötte, mint egykor Gyurcsányék mögött.
A mentelmi joggal Brüsszelből még inkább fogni lehet Magyart, hogy kormányra kerülve mindenben kiszolgálja az Ukrajna- és migrációbarát, genderista, föderalista uniós törekvéseket.
A kominternes összefogás, a Magyarnak kiutalt vörös segély ezeket a célokat szolgálja. Összenő, ami összetartozik – a kommunista nem vész el, csak átalakul.
Pindroch Tamás
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


