Mennyibe kerül egy bértüntető?

Mennyibe kerül egy bértüntető?

Fizethettek a tüntetésen való részvételért – legalábbis erről tanúskodnak azok a felvételek, amelyeket Bakos Zoltán készített még a múlt heti demonstráción. Az Echo TV Civil kör című műsorában bemutatott fényképeken a fotós a pénzátadást örökítette meg. Bakos Zoltán a Magyar Idők kérdésére válaszolva elmondta, hogy az Opera környékén kisebb-nagyobb csoportokba verődött embereket látott, akiknek szerinte eligazítást tartottak. Mellettük üres demonstrációs táblák és a tüntetéshez használt eszközök voltak felhalmozva, elmondása szerint európai uniós, valamint magyar zászlókat osztogattak a résztvevőknek. Bakos a balettintézetnél, a kerítés mellett lett arra figyelmes, hogy az önkéntesek pénzt is kaptak.

Több felvételt is készítettem, amin az látható, hogy egy srác pénzt ad át a körülötte állóknak. Persze villogtak a tekintetek, amikor észrevették, hogy fotózom őket

– mondta a férfi, aki szerint profi szervezés áll a tüntetések mögött. A fotós szerint erről tanúskodik az is, hogy több száz sárga mellényes rendező vett részt a demonstráció lebonyolításában, akiket szakértően kellett irányítani, továbbá a színpad és a hangtechnika is rendkívül sok pénzbe kerülhetett, csakúgy, mint a zászlók és a demonstrációs táblák.

A bértüntetés nem új és nem magyar találmány, tüntetőket bérelni már 2007-ben is lehetett, a legnagyobb német kölcsönzőportálon pedig akár szónokokat is igényelhetünk. Az ötlet a berlini Reichstag elé szervezett demonstráció nyomán jött, amelyre 5000 euró­ért 170 diákot és hajléktalant bérelt fel az állami foglalkoztatású orvosok egyesülete (KBV), hogy „véleményt nyilvánítsanak”.

Hírdetés

Ha a budapesti tüntetésekre is fizetett statisztákkal erősít az ellenzék, akkor vélhetően csak addig lesz kormányváltó a hangulat, ameddig a pénzcsapot el nem zárják.

Magyar Idők

 

The post Mennyibe kerül egy bértüntető? appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »