Mennyből a pokolba – gyorsan felejt a magyar

Idén sem lesz magyar csapat a Bajnokok Ligája főtábláján, miután a harmadik selejtezőkörben az azeri Qarabag kiejtette a Ferencvárost.

Budapesti írástudó és fociszakértő kék-fehér (MTK) barátom már a meccs utáni pillanatokban azt írta nekem, hogy meglásd, a Nemezti Sport, vagy ahogy mi nevezzük egymás közt régi nevén, a Népsport erről szóló tudósításának szalagcímében benne lesz valamilyen formában az „álom vége”. Fogadásként meg is lebegtetett egy Unicumsört!

Ellenvéleményként többen felhozhatják, hogy a 2020-21-es idényben már járt arra a Fradi, kiverte a Celtik-FC-t, a Djurgårdens IF-et és a Dinamó Zágrábot is a selejtezőkben. De emlékezzünk csak vissza, akkor a covidjárvány miatt nem voltak oda-visszavágók, csak egy mérkőzés döntött a továbbjutásról. Egy meccsekre az idei selejtezőkörökben is jó volt a Ferencváros a Tobil Kosztanaj, a Slovan Bratislava és a Qarabağ ellen is. Csak az a másik…

Böngészve a tudósításokat, a legtöbb hazai (magyarországi) média szerint csalódáskeltő eredménnyel zárult a Qarabag elleni visszavágó a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A túlfűtött, megalapozatlan elvárások miatt általában menetrendszerűen érkeznek a csalódások! Jómagam minden szombat este csalódott vagyok a lottó nyerőszámainak kihúzását követően…

Nagyon józan meglátás a magyar válogatott kapuvédőjétől, aki a három bekapott gól ellenére jól védett, és legalább három gólba tartó lövést hárított bravúrral. Hasonló hangnemben nyilatkozott játékostársa, Vécsei Bálint is, aki szerint „a játék sok eleme hiányzott, ami ahhoz kellett volna, hogy megfordítsuk ezt a mérkőzést”.

Hírdetés

Vitatkozni, de minek, talán csak Sztanyiszlav Csercseszovnak, a Fradi edzője nyilatkozatának bizonyos részével lehetne, amikor azt mondta, hogy csak „elméletben álltunk teljesen készen, sajnos a gyakorlatban nem így volt”. Magyarán az edző elképzeléseit a játékosok a pályán képtelenek voltak végrehajtani. Csakhogy ez nem gombfoci, ami az asztal mellett dől el! Azt is kijelentette az edző, hogy rossz kezdés és rossz befejezés jött – ezzel viszont egyet lehet érteni!

Rokonszenvesen és szerényen nyilatkozott az azeriek edzője miközben dicsérte a magyar csapatot: „A diadal kulcsa leginkább az volt, hogy a csapatom mindent megtett a győzelemért, és szerencsére úgy alakultak a dolgok, hogy képesek voltak hozni a kívánt eredményt”…

Akik most búslakodnak, ne feledkezzenek meg az egy héttel ezelőtt örömmámorról, amikor az Fradi Pozsonyban gázolta el a Slovant!

A továbbjutás sok felvidékinek felért egy BL csoportgyőzelemmel. Simán ott lehet még a csapat a második számú nemzetközi kupában, az EL csoportkörében, amit talán tudása alapján meg is érdemelne. Jönnek most az írek az odajutásért, utána reméljük, búsan kullognak haza…

Ott kell előbb javítani és előre lépni az EL- csoportban tavaly elért utolsó helyről! Nem lehet elvárni, hogy onnan ugorjon egyből egy egész osztályt. Utána majd merjünk nagyot álmodni, esetleg egy BL csoportkört!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »