„Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra”

„Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra” – figyelmeztette Benedek Elek fiát. Ady Endre pedig arra, hogy „kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan lehet”.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Sokak szerint a radikalizmus a hőzöngés, a hőbörgés, a délibábkergetés, a célok nélküli vágyak és álmok alapján való politizálás szinonimája, a világnézeti megalapozottság, a támadhatatlan tudás hiányának emocionális kompenzálása. Azonban eleink tudatában, a szó eredendő értelmében, valójában a dolgok mibenlétének kutatását, a gyökerekig való lenyúlást és az ebből következő határozott cselekvést, a felismert igazság kendőzetlen kimondásának a várható következményektől független kényszerét jelentette. Amiért is Benedek Elek fiát arra figyelmeztette, hogy „mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra”, nem is szólva Ady Endréről, aki pedig arra, hogy „kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan lehet”.

„Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra” – figyelmeztette fiát a legendás székely mesemondó. Tudva, hogy a latin radix magyarul gyökeret jelent, így a belőle képzett fogalom például korántsem a tüntetések efemer sikereit hajhászó „radikális proliság” megfelelője, hanem a keresztény etika meghatározása szerint a sarkalatos erények (virtutes cardinales) közül az erkölcsi jót értelmünk benső világában biztosító okosság (prudentia), a helyes akaratot cselekvésünkben szabályozó igazságosság (iustitia), az azzal szembeni akadályok leküzdésében megerősítő bátorság (fortitudo) és a testi-szellemi törekvéseinket megfékező mértékletesség (temperantia). Vagyis maga az aurea mediocritas, az arisztotelészi aranyközép, a két véglet közötti igazság megtalálására való ösztönös törekvés, így mondjuk a gyávaság és a vakmerőség véglete közt a bátorság választása. 

Igen, aki valóban radikális, mindig a dolgok, jelenségek miértjeit, jó vagy rossz, igaz vagy hamis voltukat keresi, utóbbiak esetében megváltoztatásukat pedig inkább evolúciós, mint revolúciós úton kívánja elérni. Vagyis nemcsak rombolni, hanem építeni is akar, megfogadva az evangéliumi intelmet („legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok” (Mt 10, 16), amiért is például a globális világ elleni valódi radikalizmusának jele korántsem a bankok előtti abcúgoló, netán kavicsdobálásos tüntetések szervezésében, hanem a tőlük való egzisztenciális függőség felszámolására irányuló hathatós törekvésekre találásában és azok ajánlásában rejlik.

Hírdetés

Így ennek megfelelően taktikáit sohasem áldozza fel az etika oltárán, még akkor sem, ha a „tömeg árja” az ellenkezőjét kívánja. Tudja, többet ér a kevés oroszlán, mint a sok nyúl, amiért mindig sziklaszilárd és nyílegyenes, Fülep Lajos 1919-ben Szabó Dezső regényéről, Az elsodort faluról írt kritikája reá vonatkozó fogalmazásával „igazságfanatikus”, Ady szavaival a „Tűz csiholója”, aki tudja a költővel:

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban, vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »