"Menjél, igyál!" – így küldték el a fideszesek Vadai Ágnest a Parlamentben

"Menjél, igyál!" – így küldték el a fideszesek Vadai Ágnest a Parlamentben

Legkésőbb Kövér László kettes személyi számú beszéde után tudhatjuk, a Fidesz-KDNP „kereszténydemokrata” politikusai nem tartják sokra a nőket. Ezt egyébként – szerencsére – le sem tudják tagadni (nem mintha akarnák), hiszen szavaikat megőrzi például az Országgyűlési Napló is. Egyébként ezeket a leiratokat érdemes lapozgatni, hiszen sok esetben többet hallanak a gyorsírók, mint ami átszűrődik a közvetítéseken. 

Például a keddi ülésről készült Napló is megőriz néhány gyöngyszemet a Fidesz és a nőpolitikusok közti viszonyról.

Kövér László nem szereti Szabó Tímeát, ezt tudjuk. De azért ezek a szavak nem biztos, hogy beleférnek egy Házelnöktől a parlamenti pulpitus tetejéről: 

„Képviselő asszony, csituljon már el, legyen szíves!”

Egyébként Kövér László így adta a szót a Párbeszéd képviselőjének napirend előtti felszólalása után Rétvári Bencének, akinek láthatóan nem volt gondja a lekezelő stílussal. 

Hírdetés

Persze Kövér Lászlónak megvannak a harcai Vadai Ágnessel is. A DK-s képviselővel folytatott párbeszédét is megörökítette a Napló (zárójelben a jegyzőkönyv készítőjének a narrációi):

„ELNÖK: Képviselő asszony, legyen szíves csendben maradni! (Dr. Vadai Ágnes: Nem maradok csöndben!) De igen, mert… (Dr. Vadai Ágnes: De nem…!) De akkor meglesz ennek a következménye, vegye tudomásul! (Dr. Vadai Ágnes: Nem érdekel!) Ön kapott öt percet arra, hogy elmondja a mondandóját (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.), meghallgatta mindenki, most ön legyen szíves meghallgatni a választ (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Így van!), nyomatékosan kérem. (Dr. Vadai Ágnes: Nem!) Akkor legyen szíves elhagyni az üléstermet. (Dr. Vadai Ágnes: Nem! – dr. Vadai Ágnes a továbbiakban is a helyén marad.) Értettem. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Menjél, igyál!).”

Ha már Rétvári Bence. A KDNP-s országgyűlési képviselő, aki amúgy a humántárca államtitkára is, Demeter Márta interpellációja közben érzett késztetést, hogy a tisztelet legapróbb jelét sem mutatva kiabáljon közbe. Emlékezetes, Demeter Márta volt az a politikus, akinek Orbán Viktor miniszterelnök érdemi válasz helyett csak annyit mondott, „boldog karácsonyt!”. 

Erről tanúskodik az Országgyűlési Napló:

„Demeter Márta: (…) Én ezt itt szeretném kérni, engedje meg, hogy ne mindenféle fals politológiai elemzéseket próbáljon meg felvázolni és ezzel elterelni a figyelmet (Dr. Rétvári Bence: Kérd ki magadnak!), hanem érdemi választ adjon, legyen kedves, a kérdésre.”

Nőügyek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »