MenjBe! – Zarándoklat a földön, zarándoklat a mennybe

MenjBe! – Zarándoklat a földön, zarándoklat a mennybe

A MenjBe! egy zarándoklatsorozat fiatalok számára, melynek keretében lehetőségük nyílik találkozásra önmagukkal, Istennel és másokkal. Szentségimádás, zsolozsma, csend, rózsafüzér is a zarándoklat része. A 2025-ös szentévre készülve a zarándoklatot mint Jézus stílusát segít közelebbről megismerni, elsajátítani és élni. A domonkos nővérek felhívását szerkesztve közöljük.

Látogass el a MenjBe! honlapjára, ahol folyamatosan frissülő tartalmak mellett (imádságok – Szentírással, szemlélődő, kihívások; közösségi zenelejátszási-tér; építő vizuális tartalom) az éves program is megtalálható, helyszínekkel és téma megjelölésekkel. Ha csatlakozol egy,​olyan közösség tagja ​leszel, ahol egy ​irányba nézünk és ​egy irányba tartunk, ​valódi távlatot és célt ​adva életünknek: a Mennybe!

Az első zarándoklat október 19-én indul Dorogról Péliföldszentkersztre, majd onnan vissza Tát felé Budapestre.

A téma: Belevágni, és végicsinálni? Hogyan csinálta Jézus, és hogyan csinálhatom én?

Hírdetés

indulás: 7.51-kor a Nyugati pályaudvarról vonattal Dorogig
érkezés: 20.39-kor a Nyugati pályaudvarra (Tát, Mogyorósbányai elágazáshoz gyalog, onnan busszal Dorogig, majd vonattal Budapestig)
étkezés: szendvicsek, hozott étel, útközben 

Regisztrálni ITT lehet. 

A teljes programot a regisztrált email-címre küldik el.

Forrás és fotó: Domonkos Nővérek

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »