Menesztette Albert Riera vezetőedzőt a német labdarúgó-bajnokságban nyolcadik helyen végzett Eintracht Frankfurt vezetősége.
A spanyol szakemberrel együtt távozik honfitársa, Pablo Arteta és az olasz Lorenzo Dolcetti másodedző is. A döntést a VfB Stuttgarttal szombaton játszott 2–2-es döntetlent követően, vasárnap hozta meg a klubvezetőség, mert a csapat lemaradt a nemzetközi kupaszereplésről.
„Közös elemzés után arra jutottunk, hogy azonnali hatállyal befejezzük együttműködésünket” – erősítette meg Markus Krösche sportigazgató a klub közleményében.
„Őszinte hálánk a szakmai stábnak, ugyanakkor a teljesítményünk elemzése után arra a következtetésre jutottunk, hogy a következő szezonra más irányt szeretnénk választani” – jelentette ki.
Riera és stábja februárban vette át a csapat irányítását, tavasszal négy győzelem, illetve öt-öt döntetlen és vereség volt az Eintracht mérlege.
Az együttműködés megszakításának hátterében vélhetően nem csupán az eredménytelenség állt, hanem az is, hogy Riera időnként megosztó nyilatkozatot tett. Áprilisban például azt mondta, hogy a védekezést tekintve „Európa legrosszabb csapatát” örökölte meg februárban. Egyes hírek szerint megromlott a kapcsolata a játékosokkal, és ellentmondásos lépése volt, hogy a kispadra ültette Mario Götzét, a 2014-es világbajnokság döntőjének gólszerzőjét, éppen azelőtt, hogy a rutinos játékos szerződéshosszabbítását hivatalossá tették.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


