Menekültügy: már 126 kormánypárti lázad Merkel ellen

Németországban a konzervatív CDU-ból már 126 politikus írta alá a pártelnök-kancellár Angela Merkel menekültpolitikája ellen tiltakozó levelet – írta szerdán a Bild című lap netes kiadásában. Karl Erjavec szlovén külügyminiszter szerdán úgy fogalmazott: egyelőre nem lehet arra következtetni, hogy Németország nem fogad több bevándorlót, de Szlovéniának le kell zárnia határait a migránsok előtt, ha azt a szomszédos Ausztria is megteszi.

A beszámoló szerint a múlt héten 34 CDU-s politikus aláírásával útnak indított levél a párton belüli növekvő elégedetlenséget kifejező lánclevéllé vált. Az Angela Merkelnek címzett levél aláírói szerint meg kell tagadni a belépést a határokon minden menedékkérőtől, akinek ügyében Németország nem illetékes, a kancellár által követett „nyitott határok politikája” pedig sem az európai, sem pedig a német jognak nem felel meg, és a CDU programjával sincs összhangban.

Vannak, akik kiállnak Merkel mellett

Ugyanakkor van egy másik levél is, amelynek aláírói kiállnak a kancellár menekültpolitikája mellett. A Der Tagesspiegel című berlini lap szerint ezt több mint 120-an szignálták. „A szögesdrót nem megoldás, és nem új falakra, hanem világszerte nagyobb igazságosságra és több szolidaritásra van szükség” – áll a levélben, amelyet valószínűleg szerdán adnak át a kancellári hivatalban.

Nőtt a lakosság elégedetlensége

Közben a lakossági elégedetlenség tovább nőtt. A YouGov közvélemény-kutató intézet szerdán ismertetett reprezentatív felmérése alapján a németek 56 százaléka szerint túl sok menedékkérő van már az országban. 20 százalék szerint most még éppen megfelelő a menedékkérők száma, 19 százalék szerint pedig Németország további menedékkérők befogadására is képes. Egy hónappal korábban 46 százalék érezte túl magasnak és 21 százalék tartotta megfelelőnek a menedékkérők számát, 28 százalék vélekedett úgy, hogy Németország be tud fogadni még több menedékkérőt.

A YouGov felmérése alapján a németek alig egyharmada, 32 százaléka ért egyet Angela Merkel sokat idézett állításával, miszerint „sikerülni fog”, vagyis Németország sikerrel megbirkózik a menekültválsággal, és csaknem kétharmaduk, 64 százalékuk nem ért egyet ezzel az állítással. Egy hónappal korábban még 43 százalék értett egyet a kancellárral a menekültválság kezelésének kilátásait illetően, és 51 százalék vélekedett másként.

Stern: Gyengült a CDU–CSU támogatottsága

A lakossági elégedetlenség erősödésével párhuzamosan tovább gyengült a CDU és bajor testvérpártja, a CSU támogatottsága. A Forsa közvélemény-kutató intézet szerdai adatai szerint a pártszövetségre 38 százalék szavazna, ha most vasárnap lenne az országos parlamenti választás. A CDU–CSU támogatottsága újabb éves mélypontra süllyedt, egy hét alatt további 1 százalékponttal csökkent, és így már 3,5 százalékponttal marad el a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson elért eredményhez képest. Ugyanakkor a többi párt továbbra is messze elmarad a konzervatívok mögött, a második legerősebb politikai erő, a szociáldemokrata párt (SPD) 25 százalékon áll.

A felmérést a Stern magazin és az RTL televízió megbízásából készítő Forsa igazgatója, Manfred Güllner szerint az adatok azt mutatják, hogy Angela Merkel és a CSU-elnök Horst Seehofer bajor kormányfő vitája a menekültválságról elbizonytalanítja a konzervatív szavazókat.

Az Emnid a Sternhez hasonló eredményt mutat

Egy másik intézet, az Emnid ugyancsak szerdán idézett adatai szerint is 38 százalékos a CDU–CSU támogatottsága, az SPD pedig 24,5 százalékon áll. A kutatást a Bild című lapnak készítette az intézet, amelynek vezetője, Hermann Bunkert szerint az adatok azt mutatják, hogy menekültpolitikája miatt csökken az Angela Merkel iránti bizalom, és a bizalomvesztés gyengíti a konzervatív pártszövetséget.

Hírdetés

A CDU–CSU Bundestag-frakciójában egyre nagyobb az elégedetlenség. A képviselőcsoport kedd esti ülése résztvevők beszámolója szerint „történelmi” volt, hiszen az eddig nemigen fordult elő, hogy nyíltan ellentmondjanak a pártelnök-kancellárnak, írta szerdán a Spiegel Online. A frakció most 310 fős, a 38 százalékos támogatottság pedig azt jelenti, hogy a létszám 280-ra olvadhat – indokolta az idegességet egy képviselő.

Merkel akár bele is bukhat?

Az ülésen főleg belügyi kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusok bírálták a Merkel-féle menekültpolitikát. Felszólalásaik sorozata egy megfigyelő szerint koncentrált akció volt. Ugyanakkor igen széles körű elégedetlenséget jelez, hogy Angela Merkelnek arra a költőinek szánt kérdésére, gondolja-e komolyan bárki is, hogy szeptember elején – amikor megszületett a döntés a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről – meg lehetett volna tagadni a belépést a német–osztrák határon jelentkező menedékkérőktől, többen azt kiáltották, hogy „igen”, „nagyon is” – írta a Spiegel Online.

Erről az epizódról beszámolt egyebek között a Bild című lap is a netes kiadásában, megjegyezve, hogy a frakció nagy tapssal jutalmazta a spontán felkiáltásokat. Kiemelték, hogy a CSU egyik belügyekkel foglalkozó szakpolitikusa, Hans-Peter Uhl „közös európai határzárat” követelt, és úgy vélekedett, akár meg is bukhat a Merkel-kormány, ha nem sikerül megoldani a menekültválságot.

Angela Merkel figyelmeztetett, hogy a balkáni migrációs útvonalon fekvő valamennyi államban súlyos következményekhez vezetne, ha Németország elkezdené visszafordítani a menekülteket. Rámutatott, hogy ha Németország megtagadná a belépést a menekültektől, Ausztriának és Magyarországnak is ezt kellene tennie – írta a Spiegel Online.

Korlátozni kell a bevándorlók számát

A Bild szerint a frakció egyértelműen a menekültáradat korlátozását sürgető CSU álláspontjára helyezkedett, a kancellár pedig feszültnek tűnt. Ugyanakkor szerdán a CDU egyik alelnöke, Thomas Strobl a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy a CDU–CSU „egységesen kiáll a kancellár mellett”, az pedig nem rendkívüli, hogy vitáznak a frakcióban. Hasonlóan emlékezetes üléseken vitatták meg a nemzetközi pénzügyi válság és a görög adósságválság kérdéseit is – jegyezte meg Strobl.

Ha Ausztria lezárja határait, Ljubljana is megteszi

„Amennyiben Ausztria megerősíti határvédelmét a menekültválság miatt, és Magyarország teljesen lezárja zöldhatárát a migránsok előtt, akkor Szlovéniának ugyanolyan intézkedéseket kell bevezetnie, mint Ausztriának, nem látok más megoldást”

– mondta Karl Erjavec szlovén külügyminiszter, s hozzátette: ez az ő személyes véleménye, nem a kormány hivatalos álláspontja. Kijelentette, hogy elképzelhetetlen az a helyzet Szlovén iában, mint amilyenbe Szerbia került, amikor 150 ezer illegális bevándorló jelent meg a területén.

Újabb menekülthullámra készülnek

A szlovén nemzetbiztonsági tanács még kedden, a Miro Cerar miniszterelnök által összehívott ülésén egyebek között arról döntött, hogy Ljubljana továbbra is készül egy második menekülthullám fogadására, amely miatt tranzitközpont is épült Sentiljben, az osztrák határ mellett.

A szlovén kormány közölte, hogy amennyiben az országon keresztül a közeljövőben 4500-8000 migráns vonulna át naponta, humánusan fog eljárni velük szemben, de továbbra is betartja az uniós szabályokat. A kabinet amellett foglalt állást, hogy a migránsválságot hosszú távon azokban az országokban kell kezelni, ahonnan a menedékkérők jönnek.

Az Afrikából érkezők még okozhatnak káoszt

Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök a VTV regionális csatornának szerdán úgy nyilatkozott: az első migránshullám – amely Szlovéniát is érintette szeptember végén – arra mutatott rá, hogy a kormány nem volt felkészülve a krízis kezelésére. A jobboldali politikus figyelmeztetett, hogy a Közel-Keletről és Afrikából tömegesen érkező bevándorlók káoszt fognak okozni Európában, amit az uniónak meg kell akadályoznia, és közös álláspontot kell kialakítania a menekült- és a migránskérdést illetően.

Jansa arról is beszélt, hogy indokolatlannak tartja az Európában Orbán Viktort ért bírálatokat. A szlovén politikus mindazonáltal megjegyezte, hogy „Magyarország egyes intézkedéseit a migránsok ügyében nem jól kommunikálta”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »