Menekültet játszó terroristák támadták meg a szegedi vonatot

Menekültek dobálták meg a Horgos és Szeged között közlekedő vonatot – állítja a Vasutasok Szakszervezete. Az elnök felszólította a MÁV-ot, hogy a szakaszon szüntesse be a vonatközlekedést, ha nem tudja garantálni a biztonságot. És a libsik most is pátyolgatnák őket. Azonnal ki kell adni a lőparancsot!

A vonatközlekedés szüneteltetését kéri a MÁV-START vezérigazgatójától a Vasutasok Szakszervezete. Meleg János, a szervezet elnöke nyílt levelet írt Csépke András vezérigazgatónak, amelyben azt állítja: információik szerint menekültek dobálták meg a Horgos és Szeged között közlekedő vonatot.

A levél szerint az illegális bevándorlókat zavarja, hogy a haladásukat akadályozzák a közlekedő vonatok.

Hírdetés

Személyi sérülés nem történt, de a szakszervezet szerint ez csak a szerencsén múlott.

Az elnök ezért arra szólította fel a vezérigazgatót, hogy a szakaszon haladéktalanul biztosítsa a biztonságos vonatközlekedést, amennyiben nem tudja, akkor szüneteltesse, amíg normalizálódik a helyzet.

A Magyarországra tartó menekültek többsége a sínek nyomvonalát követi, mert a vasúti pályán nem építették fel az ideiglenes határzárat, így be tudnak jutni az országba.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »