"Menekülő" cigók figyelmébe: Kanada meggondolta magát, mégis tárt karokkal vár!

Kanadában egyre több folyamodványt bírálnak el pozitívan az után, hogy rekordalacsony szintre süllyedt a magyarországi "roma" menedékkérők befogadása az észak-amerikai országban – írja a torontói National Post című napilap.

2009-ben és 2010-ben, amikor a kanadai konzervatív kormány fellépést kezdeményezett a színlelt "menekültek" ellen, a Magyarországról érkezett menedékkérők mindössze 2 százalékát fogadták be. A Bevándorlási és Menekültügyi Igazgatóság adataiból azonban kiderült, hogy a befogadás aránya azóta folyamatosan növekszik: 2013-ban a kérvények 20, 2014-ben 30, 2015 első félévében pedig 68 százalékát bírálták el kedvezően. A menedékkérők száma ugyanakkor csökkent: jelenleg évente néhány százan folyamodnak ehhez, szemben a 2009–2011-es időszakkal, amikor meghaladta az évi kétezret a menedékkérők száma.

Hírdetés

Kanada 2012-ben a biztonságos országok közé sorolta Magyarországot, amelyekről nem valószínűsítik, hogy valódi menekültek kiindulópontjai lehetnek.

A lapnak menekültügyi szakértők és "jogvédők" azonban úgy nyilatkoztak, a növekedéshez hozzájáruló egyik tényező az "arról szóló bizonyítékok számának szaporodása" lehet, hogy "a roma etnikai kisebbség üldöztetésnek van kitéve Magyarországon".

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »