Menekülnek az emberek Londonból

Menekülnek az emberek Londonból

Rekordösszeget, 55 milliárd fontot költöttek a fővároson kívüli lakásvásárlásra az Egyesült Királyságban idén. A londoniak idén több mint 112 000 lakást vásároltak a fővároson kívül – 2007 óta ez volt a legnagyobb léptékű „nagy menekülés” a fővárosból, mivel a koronavírus-járvány hatására az emberek biztonságosabb helyet keresnek otthoni munkavégzéseikhez.

A részletekről a The Guardian számolt be – írja az Origo.

A Hamptons ingatlanügynökség adatai arra engednek következtetni, hogy a londoniak eddig idén már 62 százalékkal több lakást vásároltak a fővároson kívül, mint tavaly.

„A városelhagyók nemcsak az ingázó övezet, hanem a kisebb-nagyobb városok földrajzát is megváltoztatták Dél-Angliában”

– nyilatkozta Aneisha Beveridge, az ingatlanügynökség kutatási vezetője.

Beveridge elmondta azt is, hogy a Londonból távozók többsége (57 százalék) el is adja fővárosi otthonát, továbbá rekordszámban vesznek megfizethetőbb lakásokat vidéken. 

„A rugalmas munkavégzés térnyerése a megfizethetőségi korlátokkal párosulva azt eredményezte, hogy az első ingatlanjukat vásárlók 40 százaléka Londonon kívül telepedik le. A főváros vesztesége egyben a vidék nyeresége, sőt a világjárvány miatt sokan távolabbra is hajlandók költözni, mint normális esetben.”

Hírdetés

A kutatás szerint a Londonból elköltözött lakosok átlagosan 56 kilométernyire költöztek a főváros központjától, azaz 10 kilométernyivel messzebb, mint korábban.

Egy kétgyermekes házaspár például kétszobás dél-kensingtoni lakását cserélte fel egy hat hálószobás georgiai házra a nyugat-sussexi Arundelben.

A család gyakran látogat Londonba, de a feleség szerint a bezártság megtanította őket arra,

hogy a nagyobb tér, a kert és a tágas, nyílt természethez való könnyű hozzáférés „fontosabb számunkra, mint a nagyváros nyüzsgése”.

A távozó londoniak idén eddig 112 780 lakást vásároltak a fővároson kívül, szemben a 2020-as 69 810 lakással. 

54,9 milliárd fontot költöttek, ami az eddigi legmagasabb éves költés, és több mint kétszerese annak, amit 2015-ben költöttek a Londonból távozók. Az összkiadások nagymértékű növekedése az ingatlanárak szárnyalását tükrözi. Az átlagos brit ingatlanár a 2020-as 450 460 fontról 2021-re 486 890 fontra emelkedett.

Henry Pryor, egy független ingatlanvásárlási ügynök, aki idén sok, a fővárost elhagyó londoni lakosnak segített ingatlant találni, elmondta:

„A koronavírus-járvány a legtöbb embert arra késztette, hogy átértékelje, mit szeretne egy otthontól.

Most már azt akarjuk, hogy az otthonunk multifunkciós legyen: olyan hely, ahonnan dolgozhatunk, amely átalakítható otthoni iskolává, amely rugalmas terekkel rendelkezik, ha valamelyikünknek el kell szigetelődnie, amely rendelkezik kültérrel, arra az esetre, ha csak kint láthatjuk a családot és a barátokat, és ahol akár a nyaralás is megoldható.”


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »