Menekülnek a fajtársak a Weinstein-botrányból: kizárták a nőmolesztáló producert a filmakadémiából

Menekülnek a fajtársak a Weinstein-botrányból: kizárták a nőmolesztáló producert a filmakadémiából

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia kizárta soraiból a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein producert. A 8400 fős intézmény 54 tagú kormányzótestülete szombaton hozta meg erről szóló döntését Los Angelesben, a szükséges kétharmadnál jóval nagyobb arányban. Indoklásul hozzátették, hogy Harvey Weinstein nem érdemli meg kollégái tiszteletét.

Előzőleg a rendkívül befolyásos producer fivére, egyben cégtársa úgy fogalmazott, az akadémiának meg kell válnia "beteg és elvetemült" testvérétől. Bob Weinstein rémálomnak nevezte a bátyja körüli botrányt, és azt állította, nem tudott Harvey Weinstein tetteiről.

A 62 éves Bob Weinstein mindig is a háttérben állt nála három évvel idősebb bátyjához képest, akivel több mint 30 éve együtt alapították a Miramax stúdiót, majd a nevüket viselő céget. Az interjúban arról is beszélt, hogy az elmúlt években alig beszéltek egymással. Külön részlegeket irányítottak vállalatuknál, Bob Weinstein Los Angelesben, Harvey Weinstein pedig New Yorkban dolgozott.

Hírdetés

A Forbes pénzügyi magazin összesítése szerint az évtizedek során a Miramax és a The Weinstein Company által készített és forgalmazott 341 filmet jelöltek Oscar-díjra különböző kategóriákban, s a jelölések közül 81-et sikerült díjra váltani. Köztük van az is, amelyet Harvey Weinstein a Szerelmes Shakespeare című film producereként kapott 1999-ben.

A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján. Franciaországban pedig kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a civileknek adható legmagasabb hazai kitüntetéstől, a Becsületrendtől – közölte az elnöki hivatal.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »