Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter tisztelettel beszéljen a magyarokról!

Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter tisztelettel beszéljen a magyarokról!

Felszólítjuk Szlovákia külügyminiszterét, Rastislav Kácert, hogy tisztelettel beszéljen a magyarokról! – írta hivatalos Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

“Ismert, hogy Kácer külügyminiszter csak akkor érzi jól magát, ha rendszeresen minősíthetetlen stílusban beszél a magyar miniszterelnökről. Azonban emlékeztetnünk kell Szlovákia külügyminiszterét arra, hogy Orbán Viktort a magyar emberek rekordtámogatottsággal választották meg, immár egymás után negyedszer. A magyarok döntését még Szlovákia külügyminiszterének is tiszteletben kell tartania” – olvasható a bejegyzésben.

Hírdetés

Az államtitkár bejegyzésében olvasható, hogy Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes, a magyarok a migráció és a koronavírus után a jelenlegi válság kezelését is rá bízták. “Ez az a stabilitás, ami Szlovákiára nem kimondottan jellemző. Kácer külügyminiszter is talán hasznosabban tenné, ha a saját országával foglalkozna, amely folyamatosan kormányválságban van” – írta Menczer Tamás.

MTI

Fotó forrása: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

The post Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter tisztelettel beszéljen a magyarokról! appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »