Menczer Tamás: a székelység és minden határon túli magyar közösség számíthat a magyar kormányra

Menczer Tamás: a székelység és minden határon túli magyar közösség számíthat a magyar kormányra

A székelység és minden határon túli magyar közösség számíthat a magyar kormányra – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budakeszin.

Az államtitkár a székely szabadság napja alkalmából tartott ünnepségen kiemelte: a magyar kormány akkor is ott áll mellettük, ha esetleg senki más nem, és mindent megtesz azért, hogy a meglévő jogaik megmaradjanak és ezeket a jogköröket bővíteni tudják minden lehetséges módon. Rögzítette: a magyar kormány külpolitikájának egyik legfontosabb alapvetése, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

Kiemelte: az, hogy mi fontos a szívünknek, mit ünneplünk, azt nem az országhatárok határozzák meg, hanem az érzéseink, és a székely nemzettársaink, a székely közösség felé a szívükben szeretettel és elkötelezettséggel vagyunk.

Tisztelet és köszönet jár azoknak a hősöknek, akik 1848-ban, vagy az ötvenes évek első felében mindent, az életüket is hajlandóak voltak feláldozni a haza és a saját szabadságuk érdekében – mondta.

A székely közösségek – saját tapasztalatai szerint is – “világító fáklyaként” vannak jelen világszerte ebben az összezavart és összezavarodott világban. Manapság a szabadság – a liberális felfogás szerint – a kötöttségektől való megszabadulást jelenti, a liberálisok minden közösséget kötöttségként értékelnek. Azt vallják, akkor vagy szabad, ha “ledobod magadról a közösségeket”, így a nemzeti, a vallási, a kulturális és a családi közösséget is, mert ezek megkötik az embert. És ezután majd mások megmondják, mit gondolj – tette hozzá.

A székelyek ezzel pontosan tudják kicsodák, fontos számukra a hagyomány, a történelem, a szokások, a viseletek és a jelképek. Ehhez ragaszkodnak és megőrzendőnek tartják – mutatott rá. Ez az identitás és annak az ilyen típusú védelme jelenti a túlélés lehetőségét, kulcsát és garanciáját. Ebben is példát mutatnak a székelyek, akik különbséget tudnak tenni jó és rossz között, nem hagyják magukat befolyásolni – összegzett.

Kitért arra is, “vannak, akik elárulják a külhoni magyarokat”. Menczer Tamás úgy fogalmazott, aki az egyik magyart elárulja, el fogja árulni a másikat is. Aki a külhoni magyarokat elárulja és hátat fordít nekik, az ezt fogja tenni a határon belül is – mondta a politikus, aki Budakeszi kormánypárti országgyűlési képviselője is.

Hírdetés

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta: a székely szabadság napja a forradalom és szabadságharc gyümölcse. Szabadságvágyunkkal ma se tudnak igazán mit kezdeni a baloldali európai politikusok, akkor se ha történetesen magyar állampolgárok – mondta.

“Mondhatjuk mi, hogy nem kérünk olyan nemzetpolitikákból, amelyek a magyar közösség hátrányos megkülönböztetéséhez vezetnek és megnehezítik az anyanyelv-használatot és az anyanyelvi oktatást, de nem érdekli őket. Mondhatjuk, hogy kérjük vissza a Kárpát-medencei magyar közösségek azon jogait, melyeket évekkel korábban biztosítottak nekik, például Kárpátalján vagy Székelyföldön, de nem törődnek vele” – fogalmazott.

Szavai szerint  a baloldalt nem érdekli a nemzeti érdek vagy a szabadság, csak az, hogy az “előfizetőik” érdekeit kiszolgálják. Mert szavazóik egyre kevesebben vannak, előfizetőik annál inkább, azok is főleg dollárban utalnak, mint kiderült – mondta.

Velünk szemben a nemzeti oldal azt akarja, amit Petőfi is megírt: “a magyarnak élnie kell örökké, .. és nem szabad rabnak lennie többé” – közölte. Amíg mindegyik magyar közösség nem részesül ebből a szabadságból, addig Magyarország kormánya sem dőlhet hátra, képviselne kell és képviseli is a magyar szabadság ügyét – jelentette ki az államtitkár.

Potápi Árpád János kiemelte: van ok reménykedni. Az elmúlt időszak legfontosabb eredménye pont az volt, hogy a magyarságban egyetemesen megerősödött az összetartozás tudata. Ez a 2010 óta folytatott nemzetpolitika legfontosabb eredménye – összegzett.

A nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: akár egyedül, akár szövetségesként, őseink mindig készen álltak, amikor a magyar szabadságért kellett tenni. A székelyek soha nem haboztak, amikor magyarként az igaz ügyért kellett kiállniuk. Ma rajtunk múlik, hogy folytatjuk-e ilyen módon is őseink útját. Rajtunk is múlik, hogy jövőnk békés és szabad legyen a Kárpát-medencében – fogalmazott.

Győri Otília (Fidesz-KDNP) polgármester a város önkormányzata és a Budakörnyéki Székely Kör által rendezett ünnepségen ismertette, majd kézjegyével látta el a Budakeszi képviselő-testület által elfogadott nyilatkozatot, amelyben rögzítették szolidaritásukat a trianoni békediktátummal elszakított nemzettársak felé, és kijelentették, hogy támogatják a Székelyföldön élő magyarság területiautonómia-törekvéseit. Csatlakoznak továbbá azokhoz a településekhez, amelyek rendszeresen megemlékeznek és megünneplik a székely szabadság napját.

Incze Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke rámutatott: jó érzés, hogy egyre több anyaországi településnek fontos, hogy megtartsa a székely szabadság napját. Ez fontos üzenet a Székelyföldieknek és minden határon túli magyarnak – hangsúlyozta.

MTI

The post Menczer Tamás: a székelység és minden határon túli magyar közösség számíthat a magyar kormányra appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »