Menczer: a kormány megvédi a rezsicsökkentés eredményeit

Sok európai ország „nyögi a megemelkedett rezsiárakat”, a magyar kormány azonban megvédi a rezsicsökkentés eredményeit – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában.

Hírdetés

Menczer Tamás azt mondta: ha viszont „Gyurcsány Ferenc vezetésével visszajönne a baloldal, akkor ismét emelnék a rezsit és bevezetnék a brüsszeli klímaadót”.
   
Ezt Szél Bernadett független képviselő a Facebookon le is írta – mutatott rá az államtitkár, idézve a bejegyzést: „a legnagyobb kibocsátó közlekedési és lakossági szektort is bevonjuk a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe”.
   
Menczer Tamás azt mondta: bár ez „brüsszeliül” van, magyarul azt jelenti, hogy megadóztatják a lakosságot, új adót vetnek ki az emberekre. Tagadják, de valójában erről van szó – közölte.
   
Vagyis akinek lakása, háza, autója van, az fizetni fog – tette hozzá.
   
„Ezt nem engedhetjük. A baloldalt, Gyurcsány Ferencet és Brüsszelt meg kell akadályozni abban, hogy emeljék a rezsit és bevezessék a brüsszeli klímaadót” – fogalmazott.
   
A magyar kormány álláspontja egyértelmű: a klímavédelem árát ne a magyar emberekkel fizettessék meg, hanem „a nagy klímaromboló cégekkel” – mondta az államtitkár.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »