Memóriahabos horogkereszt mintázat miatt volt álmatlan a zsidó vevő

Memóriahabos horogkereszt mintázat miatt volt álmatlan a zsidó vevő

Bocsánatkérésre és kárpótlásra kötelezték a vevőivel szemben azt az amerikai céget, amelyik horogkeresztes mintázatú matracokat készített.

A brit The Jewish Chronicle szerkesztősége kezdte el verni a tamtamot, hogy a MILILY nevű amerikai cég egyik vásárlója Twitter-oldalán sérelmezte az új, egymillió forint körüli áron beszerzett matraca mintázatát.

Az emlékezőhabos technikával készített — eredetileg a NASA által kifejlesztett –, hideghab alapú matracokra terebélyes szvasztika szimbólum került, „zsidó kuncsaftok számára nem feltétlenül a legnyugodtabb álmokat biztosító jelleggel”, panaszolja a Neokohn című zsidó szupremácista honlap az eset kapcsán.

Hírdetés

„A MILILY bocsánatot kér a zsidó közösségtől és minden olyan csoporttól, amelyet megbántott a horogkeresztre emlékeztető szabásminta, amelyet nem szándékosan varrtunk az Amerikában értékesített Fusion Supreme matracokra” — fogalmazott az instant térdre kényszerített cég a hivatalos közleményében.

Az eset után a cég vezeklésképpen azonnal új mintával látta el a minden extrával együtt 2999 dollárért kínált termékét, és visszaváltásra várja azokat a már értékesített matracait is, amelyek a horogkeresztes mintázattal kerültek esetleg olyan zsidókhoz, ettől így nem tudnak aludni.


@certipurus we just got one of your mattresses and there are SWASTIKAS all over it! @JewishJournal @JewishChron pic.twitter.com/qMkQ2B7beF — Nate BLM Pro Choice Pro Gay 😷✊🏿🏳️‍🌈👶🔫 (@atxdogdad) October 19, 2020


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »