Szenteste után a töltött káposztától és bejglitől eltelt magyar jellemzően vagy a televízió elé ül, vagy a világhálóra, közösségi oldalakra menekül. Utóbbiak idén kaptak egy gumicsontot: történt ugyanis, hogy a kormányközeli Mediaworks a regionális lapcsaládjának a magyar miniszterelnökkel központilag készített karácsonyi interjút küldött szét. Csakhogy a lapok közül a Fejér Megyei Hírlap nyomtatott verziójában eléggé meghökkentő mondatok jelentek meg. A kvótanépszavazás kapcsán például ez: „Kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket.” Az is szokatlanul őszinte kijelentés (lett volna) egy politikustól, hogy „a korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk”. Összesen négy ilyen gyanús mondat van a beszélgetésben, és hamar kiderült, hogy valaki megtrollkodta a lapot – a kiadványt megjelentető Pannon Lapok Társasága (PLT) közleményben kért elnézést, és azt állította, az interjút ismeretlen tettesek meghamisították.
Ez tehát nem sajtóhiba volt, mint ami 1953 márciusában, Sztálin halálának idején történt. Az akkor éppen szakszervezeti lapként működő Népszava címlapján a következő mondat volt olvasható: „Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről.” Bár vélhetően nyomdahiba történt, és nem szándékos provokáció, az ügyeletes tördelőszerkesztőt és a nyomdászt azonnal elhurcolták, hónapok múltán kerültek elő. Most nem várhatók ilyen drasztikus intézkedések, de a PLT is vizsgálatot indított az ügyben. Már „részeredmények” is vannak, bármit jelentsen is ez, de azokat nem akarják megosztani a nyilvánossággal. Ami történt, egyszerű fizikai képlettel leírható. Úgy hívják, hogy hatás-ellenhatás törvénye. Minél nagyobb a (kormányzati) nyomás a sajtón, minél több médiumot akarnak a propaganda számára bekebelezni, annál inkább várható, hogy homokszem kerül a gépezetbe. Ez lehet görcsösségből fakadó hiba, de akár belső lázadás is – a PLT esetében alighanem az utóbbiról beszélhetünk. És persze ki lehet rúgni az elkövetőt, de semmi garancia arra, hogy nem lesz helyette másik tördelőszerkesztő, korrektor, hírolvasó vagy ügyeletes munkatárs, akinek a keze-hangja megremeg a döntő pillanatban, vagy éppen így akarja megvívni az egyszemélyes szabadságharcát.
Nem értem, hogy az a miniszterelnök, aki az európai színtéren az egyik, ha nem a legjózanabbul gondolkodó politikus, miért nem látja ennek a médiapolitikának a csapdáját. (Persze az is lehet, hogy Orbán Viktor ma már csak Európára figyel, és a hazai ügyeket az emberei viszik finoman szólva sem egységes színvonalon.) Bele lehet ölni újabb milliárdokat, a propaganda-újságírás ettől cseppet sem lesz olvasóbarát, hanem marad a tömény unalom – csak akkor fog tömegekhez eljutni, ha újra össznépi sport lesz a sorok közötti olvasás vagy a mostanihoz hasonlatos bakik utáni hajsza.
Erről eszembe jut egy történet Ceausescu Romániájából a legdurvább 80-as évekből. A Hargita napilapot a gyászjelentések rovat átböngészése után már kizárólag ablakpucolásra lehetett használni, ennek ellenére az 1986. január 26-i, ünnepi száma ma is megvan valahol. Ebben ugyanis a születésnapos conducatort köszöntötték a címlapon (hol másutt?), többek között egy verssel. A Jövőnk hitével című alkotás a szokásos ajnározó költemény volt, de ha a verssorok első betűit összeolvastuk, a következő jött ki: költészet és kényszer. Mondanom sem kell, óriási cirkusz lett belőle, de a szellem elszabadult – olyan ereklye lett a lapszámból, amelyet az emberek a legnagyobb titokban mutogattak egymásnak.
Mielőtt félreértenék, nem mondom azt, hogy itt és most a Ceausescu-diktatúrához hasonló épülne. De ha a propagandát (is) túltolják, pontosan az fog bekövetkezni, amitől minden hatalom retteg: egyszerűen nevetségessé válik a megrendelő.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 27.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
