Július 16. és 20. között rendezték meg a Pálferis közösség nyári táborát, amelynek mottója idén ez volt: „Evezz a mélyre”. A Balaton partján, Révfülöpön fekvő Beach Szálló adott otthont a rendezvények, ahol közel 240 résztvevő fordult meg a hét során.
A táborban az előadások, workshopok, áhítatok, beszélgetések, valamint a közösség „névadója”, Pál Feri szombat esti szentmiséje mellett fontos szerepet kaptak a szabadidős programok is: vitorlázás, kirándulás a Káli-medencében, kertmozi, színházi előadás, borkóstoló, DJ-buli, szalonnasütés, balatoni strandolás, városi séta.
Idén is volt lehetőség altáboros bontásban mélyebb beszélgetésekre.
A workshopok és foglalkozások között volt önismereti, dramatikus műhely, pszichodráma műhely; relaxációs, képmeditációs-kreatív, mozgásos, biblikus, szocio-, illetve művészetterápiás workshop; teremtésvédelmi vagy éppen illóolajos foglalkozás. A résztvevők előadásokat hallgathattak a mesterséges intelligenciáról, egy sminkes divatipari tapasztalatairól, a rákról, valamint a stresszkezelésről.
Pál Feri atya a révfülöpi Munkás Szent József-templom hangulatos kertjében mutatott be szentmisét.
Mária és Márta evangéliumi történetének egy mondata kapcsán ő is mélyre evezett: arra hívta fel a figyelmet, hogy a divatos, 20. századi gondolattal szemben, miszerint ma Isten hallgat, nem válaszol a kérdéseinkre, valójában az az igaz, hogy manapság mi, emberek nem hallgatjuk meg azt, amit Isten mond nekünk. Amikor Márta megkérdezi Jézust: Uram, te hagyod, hogy én egyedül fáradozzam?, akkor hiába tesz fel formailag kérdést, valójában leszúrást, kritikát fogalmaz meg Istennel szemben.
Pál Feri először arról elmélkedett, hogy
Ugyanis Márta példája nyomán is megbizonyosodhatunk róla, hogy egyáltalán nem biztos ez. De nem lehetséges-e, hogy Isten nagyon is válaszol, csak az ember nem hall? A szónok azt mondta, az a benyomása, hogy mindannyian meghallottuk már Isten életünkre vonatkozó lényegi válaszait. A második kérdés inkább az, hogy
Jézus evangéliumbeli válasza valójában arra jó, hogy Márta elkezdjen kérdéseket feltenni – mutatott rá Pál Feri. – Tehát igazából nem az a kérdés, hogy meghallom-e Isten válaszait, hanem hogy meghallom-e ma nekem feltett kérdéseit.
– érzékeltette az arányokat a lelkipásztor. – Viktor Emil Frankl azt tapasztalta meg Auschwitzban, hogy Isten nem válaszolt azokra a kérdéseire, hogy miért van a háború, miért a holokauszt, miért az embertelenség, de helyette mindennap, amikor felébredt, megkérdezte tőle, neki mi a válasza ezekre. Megdöbbentő, de kétezer évvel Jézus „kopernikuszi” fordulata után még mindig újdonság nekünk Istennek ez a fajta viselkedése.
– folytatta a gondolatmenetet Pál Feri. Ezt a hivatásával kapcsolatos döntéssel illusztrálta: igazából nem Isten adott választ az ő kérdésére, hogy legyen- e pap, hanem őneki kellett felelnie Isten kérdésére, hogy pap lesz-e.
Két vidéki vállalkozó rájött, hogy már nem akarnak több pénzt, és feltették a kérdést, hogy akkor mi motiválja őket a munkájukban. Rájöttek, hogy az, hogy ne csak ők legyenek jól, nemcsak a velük dolgozók, hanem a dolgozóik családjai is. Pál Feri ebből azt vonta le: Jézus azért nem válaszol a kérdéseinkre, hogy
Tudva azt, hogy a válasz azt jelenti, hogy az életemet attól kezdve abba az irányba vezetem.
A három főszervező Ágoston Kata, Bede Zsuzsi és Brandhuber Lilla voltak, ők mondták el gondolataikat a tábor és a mottó kapcsán.
Ágoston Kata szerint az „Evezz a mélyre” mottó egyfajta meghívás, hogy túllépjünk a mindennapok felszínén. Nemcsak az önismeret mélységeire gondolunk itt, hanem a hit, az emberi kapcsolatok és a közösségi jelenlét mélyebb megéléseire is.
Én ezt a mélységet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor búvárként lemerültem a víz alá. Aki búvárkodott már, tudja: a mélység gyönyörű, de nem lehet sietni oda. Ahogy haladsz lefelé, nő a nyomás. A tested ezt jelzi, főleg a füled. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy erőlteted. Vissza kell jönni pár métert. Egyenlíteni. Aztán újra próbálni. Lent, a mélyben minden más ritmusban történik – lassabban, csendesebben. Nem maradunk ott örökre, a felszínre vissza kell jönni, de azt sem lehet hirtelen. Ha túl gyorsan jössz fel, megbetegíthet.
A testnek (és ugyanígy a léleknek is) idő kell a visszaálláshoz. Sőt a búvárok még azt is tudják: ha mélyre merültél, utána nem szabad azonnal repülni. Nem lehet rögtön a „magasba szállni”, idő kell az átmenethez. Így van ez velünk is: ha valaki elmélyül egy beszélgetésben, imában, önismereti folyamatban, utána idő kell, hogy újra „felszínre érjen”. Hogy beépítse, amit átélt.
Sokszor épp ez az egyik legnagyobb ajándék a táborban: hogy megengedhetem magamnak a lassúságot, hogy nem kell minden percben mélyen lennem. A felszín is nagyon fontos: a vitorlázás, a tábortűz, a tánc, a beszélgetések…
A táborban mindenki más úton járt. Volt, aki mélyre merült; volt, aki inkább pihent, kapcsolódott, felszínt tapasztalt. Mindegyik oké.
Kata rámutatott, volt egy másik szintje is a tábor elmélyülésének: a teremtett világhoz való kapcsolódás. Idén külön öröm volt, hogy a Pálferis Teremtésvédelmi kör ismét jelen volt a táborban szemléletformáló és közösségépítő programokkal. Többek között teremtésvédelmi workshopon és játékos kvízen vehettek részt a táborozók, melyek során a környezettudatosság, a fenntarthatóság, a felelős fogyasztás és a lelki-szellemi ökológia is előtérbe került.
A tábor során szelektív hulladékgyűjtést is biztosítottak – ez is része volt annak, hogy a mélyre evezés ne csak befelé, hanem kifelé is irányuljon: a világ, a természet, a jövőnk felé. „Mert ha mélyre megyünk, felelősséggel is jövünk vissza. És ha megtanulunk figyelni – önmagunkra, egymásra, a természetre (és az isteni vezetésre) –, akkor tudni fogjuk: mikor kell evezni, mikor kell csak lebegni… és mikor kell tenni.
Brandhuber Lilla úgy véli, hogy a Pálferis közösség azoknak szól, akik mernek elindulni a biztonságos felszínről, és belemerészkedni a valódi önismeretbe, kapcsolódásba, mert mélyre evezni bátorság, ott történnek az igazán fontos dolgok. Ott kezdődik a változás, az őszinteség, az élet valódi tartalma.
„Ennek a közösségnek az ereje abban rejlik, hogy senki sem marad egyedül ezen az úton. A többi résztvevő, barátok, csoportvezetők segítik azokat, akik elindulnak. Egymásra figyelő tekintetek, pillantások, csendes jelenlétek, közös imák és őszinte szavak, szeretet tartják össze a közösséget.”
Bede Zsuzsinak a tábor szó azt jelenti, hogy az évközi programokat megkoronázza egy többnapos együttlét. „Számomra az fontos, hogy a közösségnek szervezünk egy kikapcsolódásra alkalmas közösségi létet. Nem kifejezetten csak azok vehetnek részt, akik évközben jelen voltak minden programunkon, de a tábori résztvevők többségét ők adják. Így megvalósul az, hogy egy közösséget látunk, amely nyitott olyanokra is, akik pont a nyáron csatlakoznak hozzánk.
A színes, változatos programokkal segítjük az embereket egymáshoz kapcsolódni. Mindenki talál számára vonzó programot, és a közös élmény segítségével egyedüliként is hamar tud kötődni hozzánk.
Fontosnak tartom az önkéntes munkát, és erre széles tárházat nyújt egy-egy tábor megrendezése. Sokan találnak munkát már az előkészületek során, de a legtöbb feladatra ott helyben van szükség. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de mégis sokan találnak egy-egy apróbb munkát, amivel szintén még közelebb érezhetik magukat, ahhoz, hogy egy közösséghez tartoznak.”
A pálferis tábort július 14. és 16. között előtáborok vezették be, az érdeklődők táncos, evezős, gyalogos és biciklis előtáborból választhattak.
Összeállította: Agonás Szonja
Fotó: Ágoston Kata, Bárkányi Zsolt, Karkus János, Major Rudolf Gergely
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
