Melyek 2024-ben a legjobb mosogatógépek? Tesztösszefoglaló

Melyek 2024-ben a legjobb mosogatógépek? Tesztösszefoglaló

Már 1887-ben feltalálták, azonban a 20-as évekig kellett várni, hogy a mechanikus szerkezetből motor vezérelte gép váljon. Azután pedig egészen az 50-es évekig, hogy ez a forradalmi szerkezet elérhető áron legyen hozzáférhető a szállodákon túl a hétköznapi emberek számára is. Ha van forradalminak nevezhető találmány a háztartási eszközök piacán, akkor az egyik biztosan a mosogatógép. Leveszi a vállunkról a mosogatás terhét, és jelentős mértékben csökkenti a víz- és energiafogyasztásunkat a kézi mosogatáshoz viszonyítva. Ráadásul olyan szerkezet, mely szinte teljes mértékében újrahasznosítható, ezért, ha megválunk tőle, mindenképp keressünk fel vele egy hulladékudvart. Az új beszerzése előtt pedig érdemes utánajárni, melyik szolgálhat minket a legjobban. Ebben segít a legfrissebb terméktesztünk is.

Ezúttal 15 márka – AEG, Beko, Bosch, Candy, Electrolux, Gorenje, Haier, Ikea, Indesit, LG, Midea, Miele, Siemens, Smeg, Whirlpool – 86 mosogatógépét teszteltük nemzetközi együttműködésben. Szabadon álló, beépíthető, részben beépíthető, keskeny és normál típusokat is vizsgáltunk. Vagyis kisebb, 9 és nagyobb, 16 terítékes mosogatógépeket is próbára tettünk.

Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.

A legjobbra értékelt gép összesítésben 71%-ot ért el (a lehetséges 100%-ból), míg a leggyengébbre értékelt 38%-ot.

Az összesített eredményen túl viszont hasznos elmerülni a részletekben. A technikai specifikációkról és az extra funkciók meglétéről vagy éppen hiányáról is kapunk információkat. Ami viszont izgalmasabb, hogy több mint 20 szempont szerint értékelték a termékeket, ami lehetővé teszi, hogy a saját legfontosabb elvárásaink szerint válogassunk a mosogatógépek között.

A 6 fő tesztelési szempont:tisztítás és szárítás;energia- és vízfogyasztás;programok hossza;zajszint;használhatóság;kivitelezés minősége.

Mosógépet, kávéfőzőt, porszívót, hűtőt, air fryert vennél? Több ezer terméket hasonlítottunk össze, hogy Neked ne kelljen. Segítünk jól választani!Teszteredmények a Tudatos Vásárlón

A tisztítási, szárítási, fogyasztási szempontok és a mosogatási idő tekintetében próbára tették a gépeket fő és eco programon is.

Főbb tapasztalatok:Fogyasztás tekintetében a legfőbb tanulság, hogy ha csak tehetjük, használjuk az eco program funkciót, mert jelentős mennyiségű vizet és energiát takaríthatunk meg vele.

Hírdetés

A tesztek során mért, elhasznált vízmennyiség fő program esetében 9,3 l – 27,5 l, eco program esetében 8 l -15 l között mozgott.

A legmagasabb vízfogyasztást (27,5 l) az AEG FSE75768P beépíthető, 14 terítékes mosogatógép esetében mérték, fő programon. Eco programon 13,8 l vízzel is boldogult. A különbség a fő programjához mérve jelentős, bár a többi tesztelt termék eco programos vízfogyasztásához képest a gyengébben teljesítők között van. A legkevesebb vizet a 10 terítékes Bosch SPV4EMX25E fogyasztotta fő programon, de eco programon is a legjobbak között végzett 8,6 l-es eredményével.
A kisebb, kevesebb terítékes modellek nem meglepő módon kevesebbet fogyasztanak, így az összehasonlíthatóság érdekében a fogyasztási adatoknál a terítékek számát figyelembe vettük, a végső sorrend felállításánál az egy terítékre értendő eredményeket vettük alapul. Az abszolút győztes egy 16 terítékes Beko termék lett energia- és vízfogyasztás tekintetében.

A mért energiafogyasztási értékek fő program esetében 0,7 kWh és 1,4 kWh, eco program esetében 0,4 – 1 kWh között mozogtak.

Látszik, hogy ezzel is spórolhatunk, ha tudatosan választunk otthonra mosogatógépet. A vízfogyasztási mutatókkal együtt pedig különösen látványos lesz a fogyasztáscsökkenés. Főleg, ha a gépbe pakolás előtt nem állunk neki leöblögetni a tányérokat, edényeket. Bőven elég letörölni, lesöpörni az ételmaradékot egy szalvétával a kukába.

Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.A mosogatással, szárítással kapcsolatos tapasztalatok nagy szórás mutatnak.

Termékenként különböző hatékonysággal tisztítanak a gépek attól függően, hogy a fő vagy az eco programot használjuk. Bizonyos esetekben a fő, míg más esetekben az eco program végzett alaposabb munkát. Az LG DF242FPS szabadon álló, 14 terítékes gépe fő progamon 76%-os eredményességgel mosogatott, míg eco programon 26%-os értékelést kapott. A fordítottja is előfordult például a Whirlpool WSIO 3O34 PFE X beépíthető, 10 terítékes készülék esetében, amely fő programjával 20%-os, míg eco programjával 78%-os eredményt produkált. A 20%-os mosogatási hatékonyság gyenge ugyan, az viszont előremutató törekvés, hogy az eco program használata hatékonyabb s így vonzóbb legyen a felhasználók számára. Ehhez persze vásárlóként tudnunk kell, hogy melyik program hogyan teljesít a valóságban. Ez pedig nem derül ki az üzletekben.

Amivel kapcsolatban kimondható, hogy az eco programok nem hatékonyabbak, mint egy-egy fő program, az a mosogatási idő.

A fő programmal 89 – 202 perc, az eco programmal pedig 178 – 298 perc alatt mosogattak el a tesztelt termékek.

Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.A modellek zajszintje a mért értékek szerint 43 és 58 dB között mozgott.

Amit itt fontos megemlíteni, hogy értékelték a hang minőségét is, mert tapasztalatok szerint előfordul, hogy számokban kifejezve csendesnek tűnik egy gép, viszont a zaj minősége a valóságban mégsem tolerálható jól.

A tesztelt mosogatógépek ára 130 000 és 847 000 Ft között mozgott a teszt publikálásakor. Az első öt helyen Bosch, Ikea, Miele, Siemens és Smeg termékek végeztek, a legkedvezőbb áron beszerezhető típus ezek közül 209 000 Ft-ért érhető el.

Miért érdemes fizetni a teszteredményért?Ingyenes tesztoldalakat könnyű találni az interneten. Sokszor azonban ezeket az oldalakat a termék mögött álló gyártók, forgalmazók támogatják, és nem kell túl alaposnak vagy tudományosnak lenniük ahhoz, hogy magukat tesztnek nevezzék. Ezek az értékelések inkább bújtatott reklámnak tekinthetők.A Tudatos Vásárlók terméktesztjei pártatlanok, tudományosak, alaposak és sajnos sok pénzbe kerül az elkészítésük.Tesztjeinkben több tízmillió Ft összértékű, anonim módon vásárolt gépeket vizsgálunk.A mi tesztjeink mindig függetlenek a gyártóktól és a forgalmazóktól, a saját pénzünkön tesztelünk – ezért kérjük a hozzájárulásodat.

Ez a poszt Melyek 2024-ben a legjobb mosogatógépek? Tesztösszefoglaló először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »