Mélyállomás lesz a Nyugati pályaudvar – a nap hírei

Mélyállomás lesz a Nyugati pályaudvar – a nap hírei

Magyarország segít az orosz-ukrán háború miatt bajbajutottaknak, de érvényesíteni akarja nemzeti érdekeit is – jelentette ki a miniszterelnök. Az ukrajnai háborúban hosszú küzdelemre számít az amerikai elnök. Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás. A nap legfontosabb hírei március 26-án.

Magyarország segít az orosz-ukrán háború miatt bajbajutottaknak, de érvényesíteni akarja nemzeti érdekeit is – jelentette ki a kormányfő a brüsszeli uniós és NATO-csúcs után. Orbán Viktor szerint a tárgyaláson egyértelműen kiderült, hogy a magyar álláspont mögött vannak többen, ezért a NATO is kimondta: nem részese ennek a háborúnak és nem akar részt venni benne. Az uniós-csúcs gazdasági szankciókat érintő tárgyalásairól azt mondta: Magyarország alkalmatlan eszköznek tartja a szankciók kiterjesztését az energiarendszerre, ezért alapvetően diplomáciai tárgyalások útján kell lépéseket tenni a békéért. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig megismételte: a kormánynak Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért nem hajtják végre az ukrán elnök követeléseit, vagyis nem küldenek és nem is engednek át az ország területén fegyverszállítmányokat, továbbá nem szüntetik meg az orosz energiahordozók beszállítását Magyarországra.

Az ukrajnai háborúban hosszú küzdelemre számít az amerikai elnök, aki a lengyel fővárosban is megerősítette, hogy az Egyesült Államok kiáll az ukránok mellett. Joe Biden kijelentette, hogy a világ összes demokráciájának kötelessége segíteni Ukrajnát. Az orosz elnököt pedig ismét arra figyelmeztette, hogy a NATO területére nem teheti be a lábát. Úgy vélte: csak a pénzügyi szankciók késztethetik Moszkvát arra, hogy irányt váltson. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az orosz népet nem tekinti ellenségnek, de szerinte Vlagyimir Putyin nem maradhat hatalmon. Korábban Joe Biden mészárosnak nevezte az orosz elnököt.

Az ukrán erők ellentámadást indítottak az ország második legnagyobb városának számító Harkiv környékén – közölte a régió kormányzója. Oleh Szinyehubov közösségi oldalán azt írta, hogy a térségben több települést visszafoglaltak. Közben a Reuters arról számolt be, hogy Mariupol polgármestere a francia nagykövettel egyeztetett a civilek evakuálási tervéről. Emmanuel Macron francia elnök görög és török segítséggel akarja meggyőzni az orosz elnököt, hogy a civilek elhagyhassák Mariupol városát.

Rakétatalálat ért egy üzemanyagtárolót az ukrajnai Lvivben – a polgármester eddig öt sérültről tud. Beszámolók szerint három robbanás hallatszott, és sűrű füst szállt fel a város keleti részén. Az első hírek arról szóltak, hogy a tévétorony lehetett a célpont Lembergben, ahol a magyar külképviselet is működik.

Hírdetés

Nagy-Britannia 2 millió font értékben próbál élelmiszerszállítmányokat eljuttatni olyan ukrajnai térségekbe, amelyeket az orosz hadsereg bekerített – közölte a külügyminiszter. Liz Truss hozzátette: a csomagban szárított és konzervélelmiszer, valamint ivóvíz van. A szállítmányok eljuttatására lengyelországi és szlovákiai raktárakat készítenek fel, a munka a jövő hét elején kezdődik.

Közzétette az orosz központi banktól megszerzett dokumentumokat az Anonymous nemzetközi hackercsoport.A 28 gigabájtnyi anyag megállapodásokat, levelezéseket, átutalásokat, az oligarcháik üzleti titkait, eltitkolt gazdasági jelentéseket, más országokkal kötött kereskedelmi megállapodásokat és nyilatkozatokat tartalmaz. A dokumentumok között vannak információk az orosz kormány regisztrált támogatóiról, videokonferenciákról és a használt programokról is.

A magyar-német hadiipari együttműködés már korábban kezdődött, ami jó esélyt ad arra, hogy tartós legyen – mondta a miniszterelnök Zalaegerszegen. Orbán Viktor a Lynx harcjárműgyár átadóján elmondta: ebben az évtizedben az a legfontosabb feladat, hogy egy Magyarországot megvédeni képes és a magyar érdekeknek érvényt szerezni tudó, bármikor bevethető haderő álljon rendelkezésre. Hangsúlyozta: ehhez szükség van arra a minden korábbit meghaladó technológiai színvonalra, amelyet a fegyvergyár és a szomszédban lévő ZalaZONE Járműipari Tesztpálya szimbolizál.

Mélyállomás lesz a Nyugati pályaudvar – jelentette be a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a vasútállomás és környékének megújítására kiírt tervpályázat győztese a tervek szerint háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezi újjá a Nyugatit, amit a későbbiekben vasúti alagút köt majd össze a Déli pályaudvarral. Az Eiffel-csarnokból kikerülnek a vonatok, a csarnok melletti parkoló és buszpályaudvar helyét parkosítják, a Nyugati téri felüljárót pedig elbontják. A munkálatok várhatóan 12 évet vesznek igénybe.

Külképviseleten 65 ezren, lakóhelyüktől távol 158 ezren szavazhatnak a jövő vasárnapi országgyűlési választásokon – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. Mindkét esetben pénteken járt le az jelentkezési határidő. Az utolsó napon négyezren regisztráltak külképviseleti szavazásra, és 18 ezren jelentkeztek át. A külföldön élők közül a legtöbben Londonban, Münchenben és Stuttgartban szavaznának.

Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára kell átállítani. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét befolyásolja, valamint a Volánbusz néhány hajnali járatát érinti Érd és Kiskunhalas környékén. A szombaton Magyarországról induló éjszakai nemzetközi vonatok körülbelül 60 perccel később érkeznek meg a végállomásra, akárcsak a Magyarországra vasárnap érkező nemzetközi vonatok.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »