Mély hallgatás az átírt Orbán-interjú ügyében

Habár részletes tájékoztatást ígértek, hivatalosan semmi újdonság nem derült ki kedden a meghamisított karácsonyi Orbán Viktor-interjúról, ami a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg. A Magyar Nemzet többször is kereste Kázmér Juditot, a Pannon Lapok Társaságának (PLT) ügyvezetőjét, ám nem tudtunk vele beszélni arról, hogy jutott-e már valamire a kormányfő mondatainak átírása után elindított belső vizsgálat.

A Nyugat.hu ugyanakkor arról írt – a b1blogra hivatkozva –, hogy már többek számítógépét átvizsgálták, és tudják, hogy kinek a belépőkódjával fértek hozzá az interjúhoz. A kód tulajdonosáról viszont állítólag nem akarják elhinni, hogy erre képes lett volna. Arról is írtak, hogy a módosítást nem a székesfehérvári szerkesztőségben követték el, hanem Veszprémben, a PLT központi szerkesztőségében.

Hivatalosan tehát továbbra sem ismert, hogy a milliárdos felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks megyei lapjainak egyikébe, a Fejér Megyei Hírlapba hogyan kerülhettek olyan mondatok, amelyeket Orbán Viktor valójában nem is mondott. Lapunk is beszámolt róla, hogy a meghamisított interjúban az volt olvasható például az ápolónők fizetése kapcsán, hogy „a kórházi hullák száma is emelkedik”, de manipuláció volt az is, hogy a miniszterelnök azt kívánta volna, „minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez”.

Hírdetés

A kormánypárti frakció szóvivője közben jelezte, egyetértenek a fel- és bejelentéseiről elhíresült, a mostani ügyben ismét a rendőrséghez forduló Tényi Istvánnal abban, hogy „nem illik interjút hamisítani”. Halász János azonban azt is sietett hozzátenni, hogy sem most, sem korábban nem kérte sem a Fidesz, sem a Fidesz-frakció Tényi Istvánt arra, hogy tegyen feljelentést, ő ebben magánemberként járt el.

Az ügynek egyébként polgári és büntetőjogi következménye lehet Magyar György szerint. Az ügyvéd a Hír Televíziónak azt fejtette ki, hogy az elkövető részéről ez a véleménynyilvánítás szabadságának része, másrészt viszont sértheti a jó hírnevét, szerzői jogait akár a riport szerkesztőjének, akár a miniszterelnöknek. – Tehát tulajdonképpen két alapjog ütközhet. A véleménynyilvánítás szabadsága és az úgynevezett személyiségi jogok, ezt egy bíró esetleg elbírálhatja, ha egyszer bíróság elé kerül – fogalmazott Magyar György. Az ügyvéd a történtek kapcsán azt is mondta, hogy ez politikai véleménynyilvánítás, amellyel az elkövető azt akarta kifejezni, hogy a miniszterelnök nem feltétlenül mond igazat.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) ügyvezetője az ügyet úgy kommentálta – ugyancsak a Hír Televíziónak –, hogy „tréfának is rossz”. Tóth Károly reményét fejezte ki, hogy ez az eset nem rontja majd a többi lap megítélését. – Nyilván a lapkészítés folyamatát kell végigtekinteni, a lapkészítés folyamatának fázisait megnézni, ahhoz igazítani az egész gyártási folyamatot. És még egy dolog van, ami veszélyt jelenthet: hogy ez ne forduljon át cenzúrába, az megint veszélyes eleme lenne ennek a dolognak – közölte a MÚOSZ ügyvezetője.

Az ominózus interjúban egyébként Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, mert nem tűri, hogy ellopják. Arról viszont már nem kérdezte a riporter – a Mediaworks megyei lapjainak országos tartalmáért felelős Szakács Árpád –, hogy ha nem tűri a lopást, akkor például hogyan fordulhatott elő, hogy bár az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) 1,6 milliárdnyi közpénzt kellett volna hogy visszafizessen a humántárcának egy eredetileg uniós támogatás szabálytalan felhasználása miatt, ezt a kötelezettségüket gyakorlatilag elengedte a kormány. Ugyanis, mint múlt héten megírtuk, az ORÖ-nek – több más, civilnek mondott, de a Fideszhez köthető szervezettel egyetemben – pluszpénzt ítéltek meg, ez 1,3 milliárd forintnyi „speciális támogatást” jelentett. És ez csak egy kiragadott példa a számos korrupciógyanús eset közül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »