1919. május 1-jén mintegy háromezer magyar munkás tett kísérletet a kettészakított Komárom újraegyesítésére, ám a csehszlovák megszálló erők közbeléptek, és véres összecsapás során több száz embert lemészároltak. A 106 évvel ezelőtti komáromi áttörés áldozataira emlékeztek ma délelőtt az észak-komáromi katolikus temetőben, a 102 ismeretlen áldozatot rejtő tömegsírnál.
Az esemény előzménye az volt, hogy 1919 januárjában a csehszlovák hadsereg két legionárius százada megszállta a Duna északi partján fekvő városrészt, ezzel elválasztva azt a délitől. A komáromi áttörés során május elseje hajnalán önkéntesek egy csoportja Dél-Komáromból indult el, és a vasúti hídon átkelve fegyveresen próbálta visszafoglalni Észak-Komáromot.
A megemlékezést a dél-komáromi Endresz-csoport Egyesület, az észak-komáromi Kárpátia Sport Társulás, valamint a Felvidéki Értékőrzők közös szervezésében tartották meg.
Az esemény kezdetén a Felvidéki Értékőrzők nevében Mihacs Szilvia üdvözölte a jelenlevőket, majd dr. Somogyi Alfréd apácaszakállasi református lelkipásztor, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke mondott ünnepi emlékbeszédet.
A szónok rámutatott: a magyar nemzet a mai napig nem tudta feldolgozni az I. világháború utáni igazságtalanságokat, különösen Trianon következményeit. Mint mondta, a történelmet kutatók ma már egyértelműen állítják, hogy a magyar társadalom ideiglenes állapotként élte meg az impériumváltást.
„Az nem lehet, hogy egy ezeréves állammal ilyet csináljanak”
– idézte beszédében a korabeli érzületet. Kiemelte, hogy ez a nemzeti trauma máig hat, és sokakban napjainkban is fájdalmas valóságként él.
A komáromi áttörés huszonéves áldozatairól szólva a szónok hangsúlyozta: ezek a fiatal munkások nem marxista ideológiák vagy bolsevik jelszavak mentén léptek akcióba, hanem természetes hazaszeretetből.
„Nemzeti indíttatásból, természetes nemzeti féltésből léptek, és az igazságérzetük motiválta a tetteiket”
– mutatott rá, s megjegyezte, hogy szerinte az áldozatok sokáig „ideológiai bélyeget” viseltek, volt, hogy szélsőséges nacionalistaként állították be őket, miközben valódi indíttatásuk a haza iránti felelősségérzet volt.
A múltból a jelen felé fordulva Somogyi Alfréd párhuzamot vont a száz évvel ezelőtti és a mai fiatalok között.
„Fáj, amikor a március 15-i, vagy a június 4-i megemlékezéseinken egyre kevesebb fiatalt látok. És azért is fáj, mert lelkiismeret-furdalásom van: tehetek, tehetünk róla”
– emelte ki, majd megjegyezte, hogy a mai huszonévesek közömbössége mögött generációs mulasztások állnak.
„Valamit biztosan rosszul csináltunk mi, a mostani huszonévesek előtt járó nemzedék. Azok a tatai, győri és dél-komáromi fiatalok valahol magukba szívták a hazaszeretetet”
– tette hozzá, utalva a múlt hőseinek családi és iskolai neveltetésére.
„Olyan nevelést kaptak huszonéves korukra, hogy a nemzetükért, az elfoglalt Komárom visszaszerzéséért való felbuzdulást még a Tanácsköztársaság bolsevik pora sem tudta belepni a lelkükben”
– húzta alá.
A haza és a szülőföld fogalmáról szólva a református lelkipásztor hangsúlyozta: ma is létezik olyan érték, amelyért az ember képes áldozatot hozni, de az alapokat újra kell építenünk – a gyermekeinkben is. Kiemelte, hogy a haza nem elvont fogalom, hanem valóságos élménytér: az otthon, a vidék, a táj, ahol élünk.
„Nekünk a szülőföldünket kell hazává transzformálnunk a lelkünkben. És ezt kell valahogy elérnünk a gyermekeinknél is”
– hangsúlyozta.
A beszéd végén a szónok emlékeztetett: a múlt hősei példát mutattak, és az ő áldozatuknak ma is nevelő ereje lehet.
„Legyen fontos és legyen lelki érték a gyermekeink számára a nagyszülők falusi háza, a templom, az ősök sírját jelző régi fejfa, a kis erdő, vagy a Duna-part. És legyen fontos számukra ez a tömegsír is”
– húzta alá dr. Somogyi Alfréd, s hozzátette: legyen egy definiálható, megragadható és átölelhető hazájuk, amit szerethetnek, mivel a mostani állapotunk nem sok jóval kecsegtet.
„Emlékeztessen minket ez a tömegsír esztendőről esztendőre arra az igazságra, hogy van szülőföldünk, és lehet hazánk is – de tenni kell érte: magunkban, a lelkünkben, a gyermekeink lelkében, s ha kell, akkor tettekben is”
– húzta alá a szónok, aki a beszédét a következő jókívánságokkal zárta: „Isten áldja meg az itt nyugvó névtelen hősök emlékét! Isten áldja meg a rájuk emlékezőket! Isten áldja meg a magyar Kárpát-hazánkat!”
Somogyi Alfréd teljes beszédét ITT olvashatják.
A megemlékezés részeként Somogyi Alfréd református lelkipásztor és Lépes Lóránt atya, a felvidéki Mária Rádió műsorigazgatója imát mondtak az elesett hősök lelki üdvéért, csendes főhajtásra invitálva a jelenlévőket.
Ezt követően a megemlékezők, valamint az egyes polgári társulások képviselői koszorúzással tisztelegtek a 102 névtelen áldozat emléke előtt – azok előtt, akik 106 évvel ezelőtt életüket feláldozva próbálták újraegyesíteni a kettészakított Komáromot.
A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével ért véget.
A rendezvényen előadásával közreműködött Nátek Eszter, a komáromi Selye János Gimnázium diákja és Gál László Latinovits-díjas versmondó, a Komáromi Szekeresgazdák, a Tolma Baranta Egyesület, a Magyar Nemzetőrség tagjai pedig díszőrséget álltak, méltó módon adózva az áldozatok emléke előtt.
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven – ma délután két órakor – a dél-komáromi vasúti híd déli hídfőjénél is megemlékeznek az áldozatokról.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
