Méltatlan helyzetbe kerültek Biden miatt az őt védő katonák

Joe Bidené lett az Amerikai Egyesült Államok leginkább túlbiztosított beiktatása. A Nemzeti Gárda mintegy 25 ezer tagját vezényelték ki a Capitolium környékére szerdán, majd a beiktatás utáni napon parkolóházakba zsúfolták őket, ott kellett aludniuk.

A beiktatási ünnepséget 1937 óta mindig január 20-án tartották és idén sem volt ez másképp, azonban ez a ceremónia jelentősen különbözött a korábbiaktól. A járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt ugyanis az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított – sokak szerint túlbiztosított – elnöki beiktatása zajlott le szerdán.

A kiemelt óvintézkedéseket egyebek között Capitolium épületének január 6-i megostromlása indokolta, illetve, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint fennállt a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban.

A Nemzeti Gárda mintegy 25 ezer katonáját vezényelték a helyszínre, de az elszállásolásukról már nem gondoskodtak.

Kép

Hírdetés

Kép

Csütörtökön kiköltöztették őket a Capitoliumból és parkolóházakba terelték őket – áll a BBC beszámolójában.

Az eset nagy felháborodást váltott ki, több kongresszusi tag is felajánlotta saját irodáját, hogy a katonák ott pihenhessenek.Több állam kormányzója is jelezte, hogy a gárdisták hazahívását követelik a méltatlan körülmények miatt.

A parkolóházakba való kiköltöztetés azonban nemcsak méltatlan a Nemzeti Gárda tagjai számára, de komoly járvány- és egészségügyi kockázatot is jelent.

Pénteken Joe Biden bocsánatot kért a Nemzeti Gárda vezetőjétől a méltatlan körülmények miatt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »