Meloni még több migránst akar?

Meloni még több migránst akar?

Nehogy azt hidd, hogy ezekkel a migránsokkal a gyerekeidnek, unokáidnak nem lesznek problémái!

Adjonistennel fogadom a templomból érkező Józsi bát.

Hírdetés

— Adjon Isten jobbat, vagy elfogy a fehér ember jövője a kontinensen — veti oda, majd megáll. Lekezelünk, és mielőtt bármit kérdezhetnék, folytatja. — Mti hírt olvastam reggel, ami arról szólt, hogy tavaly több mint százezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba. Év eleje óta több mint 14 ezer migráns jött, 2022-ben ugyanebben az időszakban 5300-an.
— Nem semmi! — lepődöm meg.
— Ép ésszel az ember azt hinné, hogy az inváziót segítő kormánya van most Olaszországnak, pedig a média nem így tudja. Pontosabban: ordít a médiacsend, a megvezetés, a manipulálás. Azt írják szigorított az olasz kormány és tiltakoznak az NGO-hajók. Sőt egy példát is hoznak rá, hiszen megbüntettek egy (számokkal: 1) hajót, amelyik nem tartotta be a hű de szigorú törvényt.
— Mindeközben a kormányfőjük vélhetően következő kijevi látogatását tervezi… — folytatnám a gondolatsort a négy hónapja megalakult „szélsőségesen migránsellenes“ kormányra célozva. Ez olaj a tűzre.
— Mondhatom, kőkemény ez a Meloni, mert ahogy ígérte, kizárólag Olaszország érdekeit képviseli. Azaz több fegyvert küld Zelenszkijnek, meg több migránst enged Olaszországba, Európába…
— Lehet, hogy ez az a szőke nő, amelyik nem csak a haját, de a véleményét is festi? — gonoszkodom. — Foghatnám én is poénosra, de nehogy azt hidd, hogy ezekkel a migránsokkal a gyerekeidnek, unokáidnak nem lesznek problémái, csak azért, mert most éppen a németekhez, vagy a franciákhoz mennek!

Ennyi. Kezet fogunk, és mondanám, hogy minden jót, de erre valahogy nem áll rá a szám.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »