Mekkora lehet a baj a baloldalon, ha Gyuri bácsi újságja hirtelen igazat ír?

Mekkora lehet a baj a baloldalon, ha Gyuri bácsi újságja hirtelen igazat ír?

Mindenesetre fantasztikus a műsor.

Bekövetkezett végre a történelmi pillanat, amire már milliók vártak: a baloldali pártok népszerűségéről a baloldali sajtóban is megjelent egy valódinak tűnő adat.

Csütörtök reggel a 444-en megjelent cikk szerint nem kevesebb mint 14 százalékkal vezetnek a kormánypártok az egyesült baloldal előtt.

A nyilvánosságra került adatsor földrengésszerű Fidesz-győzelmet vetít előre, és ettől válik igazán beszedéssé a baloldal stratégiailag legfontosabb propaganda központjának a hallgatása. Merthogy ez történt, a Telex kerek másfél napig nem adott hírt a megdöbbentő elemzésről.

A csütörtök reggeli hírrel csak pénteken kora este foglalkoztak.

De ekkor is csak mintegy megmagyarázva a megmagyarázhatatlant, láthatólag mindent megtéve azért, hogy hiteltelenítsék a kiszivárgott adatokat.

Például így:
„A cikkben hivatkozott adatok tényként kezelése azért is furcsa (különösen a magyar politikai újságírás egyik kiemelkedő alakjának számító Magyari Pétertől), mert ahogy az adatújságírás egyik zászlóshajójának számító Fivethirtyeight közvélemény-kutatás értelmezési kalauza fogalmaz:
rendkívüli óvatossággal kezelendők azok a belső felmérések, melyek nem hozzák nyilvánosságra a módszertani részleteket, például a felmérést készítő cég nevét vagy a felmérés időpontját.”

Azonban sikerült újabb méretes aknára lépniük, mert a katasztrofális eredményeket (ki)magyarázó írás végét kénytelenek voltak emígy befejezni.

„Frissítés: Cikkünk megjelenését követően Magyari Péter, a hivatkozott 444-es anyag szerzője elmondta nekünk, hogy az általa látott anyag egy kompakt közvélemény-kutatás volt, melyhez mellékelték a módszertant is.”

Bummmmm…

A kutatás eredménye azért is lephette meg az elsősorban a baloldali sajtót követő olvasókat, mert eddig úgy tűnt, hogy a Závecz Research és Pulai András cége, a Publicus nomeg a Horn Gábor-féle Republikon azon versenyeztek, hogy melyikük intézete képes az egyesült baloldalt olyan magasságokba repíteni, ahol magyarországi baloldali pártok azelőtt még sosem jártak.

Ezeket a baloldali pártok által rendelt, és baloldali cégek által elvégzett kutatásokat eddig is érdemes volt némi forráskritikával kezelni, hiszen a szétzilált, de mégis kénytelen kelletlen egyesült baloldalt valamilyen módon motiválni kellett illetve kell most, aminek ezek a kevés valóságtartalommal rendelkező, vágyvezérelt felmérések tökéletesen eleget tettek.

A rengeteg kudarcot és számtalan kínos produkciót megélt szavazókról nem is szólva, akik mindig hálásak voltak, ha szabályos időközönként, mondjuk kéthetente kaptak Závecz és Pulai uraktól ajándékba egy csipetnyi reményt.

A baloldal 4-5 százaléknyi előnyéről szóló híreket magára valamit is adó ember eddig sem vette komolyan, igyekezett helyén kezelni a Bige úrral szívélyes viszonyt ápoló, baloldali, exállamtitkároktól származó adatokat, de amit a baloldali intézetek kutatás címén az előválasztás után műveltek, az minden képzeletet felülmúlt.

Hírdetés

A voksolást ugyanis a legkevésbé sem lehet sikertörténetnek nevezni.

A miniszterelnök-jelölt-jelöltek közül Fekete Győr András például akkorát perecelt, hogy szinte azonnal leváltották (oké, formálisan magától mondott le, de azért tudjuk, hogy óriási volt rajta nyomás, ezért egyszerűen nem volt más választása).

Jakab Péter finoman szólva is csalódást keltő módon szerepelt, annyira, hogy a pártbéli riválisai azóta is egyre-másra szivárogtatják ki a rá nézve igen kellemtelen információkat. (Munkalakások, ingatlanmutyik, éjszakába nyúló munkamegbeszélések a kabinetfőnökével, stb.stb..)

Az előválasztásig félmilliárdot elköltő, Karácsony Gergely is inkább csinált magából hazug, szószegő bohócot, mint, hogy megélje azt a szégyent, hogy a fillérekből és párt nélkül kampányoló vidéki polgármester, Márki-Zay úgy elverje, mint szódás a lovát.
( Aki nem emlékezne; Karácsony az első forduló után azt mondta, hogy kizárólag akkor lépne vissza, ha elütné egy villamos.)

Gyurcsányék is sokáig igen magabiztosnak mutatkoztak, de a bukta után Klára asszony sértődötten elhallgatott.

Ezek mind-mind olyan történések, amelyek a legkevésbé sem abba az irányba mutatnak, hogy a baloldal megerősödött volna, éppen ellenkezőleg, azonban a kutatásokat végző ellenzéki intézeteknek, mint azt fentebb említettem, eddig sem a valóság kiderítése volt a céljuk, hanem, hogy lelket öntsenek a hitüket vesztett baloldali szavazókba.

Így aztán az előválasztást követően továbbra is megbízhatóan szállították a baloldal szárnyalásáról szóló kamukutatások eredményeit.

Most viszont a 444 megkongatta a vészharangokat.

Valóban óriási lehet a baj, ha Gyuri bácsi portálja kénytelen volt igazat írni.

Ami egészen biztos: ha Soros úr lapja lehozott egy ilyen belső használatra szánt kutatásról szóló hírt, annak egészen biztosan célja volt.

Márki-Zay elszabadult hajóágyúként viselkedik, támadja a rezsicsökkentést, a benzin hatósági árát, a minimálbért, és közben vadul, minősíthetetlen stílusban szidja a Fidesz szavazóit.

A selyemzsinórt viszont most valaki vagy valakik elküldték neki, kérdés csak az, hogy Márki-Zay megértette-e az egyértelmű célzást, vagy megpróbál egészen áprilisig kitartani.

Mindenesetre fantasztikus a műsor.

Köszönjük szépen.

Apáti Bence – www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »