Megvonná a szövetségi támogatást a leganarchistább amerikai városoktól az igazságügyi miniszter

Az amerikai igazságügyi tárca mérlegeli a szövetségi támogatás megvonását egyes városoktól – derült ki abból a közleményből, amelyet William Barr igazságügyi miniszter hozott nyilvánosságra hétfőn.

"Nem engedhetjük meg, hogy az adófizetők dollárjait elvesztegessük, amikor az állampolgárok biztonsága a tét" – fogalmazott a tárcavezető a közleményben.

A minisztérium előzőleg közleményben nyilvánított három nagyvárost – New Yorkot, a Washington államban lévő Seattle-t és az oregoni Portlandet – olyan városokká, ahol a megítélése szerint a városvezetés "lehetővé teszi az anarchiát és a magántulajdon megsemmisítését, s elutasítja, hogy ésszerű intézkedéseket hozzon a bűncselekmények megakadályozására".

William Barr az említett városok vezetőit okolta bizonyos típusú bűncselekmények meredek emelkedéséért. Mindhárom várost demokrata párti polgármester irányítja.

Hírdetés

A minisztérium közlése szerint New Yorkban például 177 százalékkal emelkedett júliusban a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények aránya a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Portlandben több mint 140 százalékos volt a hasonló bűncselekmények számának növekedése.

Hétfői sajtóértekezletén Bill De Blasio, New York polgármestere fenyegetésként értékelte William Barr bejelentését. "Ez Trump elnök újabb játéka, tisztán politikai játék, a kampánystratégiájának része" – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy Barr szavai "sértik a New York városában élő embereket. Leszögezte továbbá, hogy a városok támogatásának megvonása szerinte "alkotmányellenes".

Seattle és Portland polgármesterei egyelőre nem reagáltak a szövetségi minisztérium bejelentésére.

Az Egyesült Államok nagyvárosaiban a 46 éves néger bűnöző George Floyd egy májusban, rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála óta egymást érték a rendőri erőszak ellen szervezett tömegmegmozdulások. Ezek jó része fosztogatásokba és erőszakba torkollott, az elkövetőket azonban gyakran nem vonták felelősségre, még a beazonosított, illetve letartóztatott elkövetőket is szabadon bocsátották. Az igazságügyi minisztérium a múlt héten arra sürgette a szövetségi ügyészeket, hogy fontolják meg a vádemelést az épületeket felgyújtó és erőszakot elkövető tüntetők ellen.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »