Megvették vagy megzsarolták a Célpont stábját?

Bajban van a kormánysajtó zsoldosserege, ez már egyértelmű. Kifejezetten érdekes és szórakoztató figyelni a vívódásukat a pénz, a pozíció és az esetlegesen felmerülő politikai hitvallásuk között.
Amióta Simicska a közbeszéd szintjére emelte a „g” betűs szót, és mintegy átirányította a médiabirodalma ágyúit, hirtelen felértékelődött a lesajnált köztelevíziós álláslehetőség is.

Persze a háttérben más folyamatok is megbújhatnak, amelyek végeredményben még tovább szaporítják a kérdőjeleket. Vajon mi motiválta akkor a Célpont című műsor szerkesztőit, amikor az újságírók drogozási szokásairól oknyomoztak, nyilván a Fidesz politikai kommunikációs paneljeitől teljesen függetlenül, és mi késztette ezután őket arra, hogy testületileg lelépjenek a Hír Tv-ből?

Csintalan Sándor úgy gondolja, ő tudja a választ: Ezeket az embereket nagyon átverték, mint szart a kerítésen.

Az egykori Hír Tv-s kolléga a Simicska-ügyben mostanában rendkívül tájékozott Népszavának nyilatkozva elmondta, hogy ő is ott volt azon a kedd éjszakai vitán, amin végül is a csapat a távozás mellett döntött. Csintalan felidézte, hogy Kisberk Szabolcs (akit a Célpont vezetőjének tekint) azzal érvelt, hogy a totális médiaháború idején kormánypárti politikusok nem fognak megjelenni a Hír Tv-ben.

De ez egy oknyomozó újságírónál miért jön elő szempontként? – tette fel a magától értetődő kérdést Csintalan.

Hírdetés

A volt szocialista országgyűlési képviselő szerint ez a felmondás nem a stáb jól felfogott érdeke volt, majd további részletekkel szolgált: Háromszor megkérdeztem: Szabolcs, mondott neked valaki olyat, ami morálisan, emberileg számodra elviselhetetlen volt? Amire Kisberk azt mondta, ilyen nem volt.

Csintalan azonban nem hagyta annyiban a dolgot, szerda hajnalban egy olyan üzenetet küldött Kisberknek, aminek a megválaszolásával újra tiszta vizet lehetett volna önteni a pohárba, azonban válasz nem érkezett a Célpont újságírójának címzett felvetésre: Vagy megvettek, vagy megzsaroltak, vagy mindkettő.

Csintalan szerint „a félelem nyilván most mindenkiben benne van”, de ezen túl kellene lépni és dolgozni, hiszen a Hír Tv mégiscsak jobboldali tévé, és ez nem is fog változni.

Azonban úgy tűnik, hogy nem elég jobboldalinak tűnni, de kormányközelinek is kell látszódni ahhoz, hogy a Simicska-médiabirodalom emblematikus figurái a helyükön maradjanak. Igaz, ha a kormányfő holdudvarából érkezik a nyomásgyakorlás, valószínűleg megremeg a mezei újságíró keze.

Erre valószínűleg Csintalan is rájött, mert úgy vélekedett, hogy várhatóan, a célpontosok a hírtévévé alakuló M1-en fognak majd felbukkanni.

A kör ezzel bezárult. Bár a motivációt firtató kérdések megválaszolatlanul maradtak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »