Felfüggesztett szabadságvesztést kaptak: tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben döntött az Encsi Járásbíróság annak a két novajidrányi férfinak az ügyében, akik bántalmazták a hangos zene miatt panaszkodó szomszédjukat.
Az eset még 2025. április 30-án délután történt – közölte a Miskolci Törvényszék. Egy novajidrányi ház kapuja előtt alakult ki szóváltás ki a sértett és a vádlotti család között.
A tettesek hangosan hallgatták a zenét, ami miatt a sértett szólt nekik. A II. rendű vádlott erre meg akarta ütni, ám a férfi hátrálás közben védekezésképpen megütötte támadóját, aki a földre esett. Ezt látva az I. rendű vádlott indulatosan odament a sértetthez és ököllel megütötte, így ő is a földre került, ahol az I. rendű vádlott megrúgta, majd miután felállt, ismét megütötte, ezután pedig az árokba lökte. Itt
mindkét terhelt testszerte ütötte-rúgta a sértettet, akinek nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.
A bíróság a vádlottakkal szemben társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt személyenként egy év hat hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést szabott ki.
A büntetővégzés jogerős.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


