Megverték a görög adósságválság csúcsának pénzügyminiszterét

Megverték a görög adósságválság csúcsának pénzügyminiszterét

Csuklyás ismeretlenek megtámadták péntek éjjel Jannisz Varufakisz korábbi görög pénzügyminisztert Athénban, a volt politikusnak eltört az orra és kórházba került.

A baloldali közgazdászt, egykori kormánytagot egy étteremben szúrta ki egy nagyjából húszfős csoport, és heccelni kezdték.

Amikor Varufakisz kiment hozzájuk az utcára, összeverték, miután a földre került, megrugdosták és ököllel betörték az orrát.

A 61 éves politikus nem sokkal a támadás után a Twitteren köszönte meg az embereknek az iránta tanúsított együttérzést, s egyúttal

Hírdetés

közölte, hogy nem szélsőbaloldaliak támadtak rá.

„Nem anarchisták, baloldaliak, kommunisták vagy valamilyen mozgalom tagjai voltak” – írta a politikus.

„Felbérelt martalócoknak tűntek, és

azzal a béna hazugsággal jöttek, hogy kiárusítottam az országot a trojkának

– tette hozzá. Pártja, a Mera25 fasisztának nevezte a támadókat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »