Megverte a feleségét az iszlamista arab betolakodó, ami miatt kiderült, van neki egy másik is – s mindez Magyarországon

Kettős házasság, azaz bigámia és könnyű testi sértés miatt áll a nagykanizsai bíróság elé jövő hét szerdán egy 44 éves zalakarosi férfi, aki Szíriából költözött Magyarországra. A férfi 1999-ben feleségül vett egy magyar nőt, majd 15 évvel később 2014-ben megkapta az állampolgárságot.

Még ebben az évben az egyik közösségi oldalon megismerkedett egy marokkói nővel, akit 2014 szeptemberében az afrikai országban szintén feleségül vett iszlám hagyományok szerint. A frigyet a magyar hatóságok is elismerték 2015 februárjában.

Hírdetés

A marokkói nő követve hazánkban élő férjét Magyarországra költözött, de a szír férfi pár hónap után meggondolta magát, és visszaküldte volna Marokkóba a nőt. A férfi eleinte szóban próbálta elmagyarázni második feleségének, hogy már nem akar vele együtt élni, de mivel a nő kitartott hitvese mellett, és nem akart hazamenni, tettlegességig fajult közöttük a huzavona. A férfi többször megütötte a nőt és késsel megvágta a karján, aki erre a rendőrségen kért segítséget.

A hatóságoknak ezután szúrt szemet, hogy a férfinak egyszerre két érvényben lévő házassága is van. Csakhogy a magyar büntetőtörvénykönyv világosan kimondja, hogy a bigámia hazánkban bűncselekmény, amiért akár 3 év börtön is járhat.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »