Megverette csapattársát egy focista a rivalizálás miatt

Megverette csapattársát egy focista a rivalizálás miatt

Ugyanazon a poszton játszottak – eddig.

A rendőrség szerdán őrizetbe vette a tavalyi női bajnokságban második Paris Saint-Germain válogatott labdarúgóját, Aminata Diallót, aki a gyanú szerint megverette csapattársát, Kheira Hamraouit, hogy az ne lehessen riválisa a közös posztjukon.

Az Origo a francia L’Equipe sportlap beszámolója nyomán azt írta, Diallo két férfit bérelt fel, akik még múlt hét csütörtökön kirángatták egy kocsiból Hamraouit, amikor a futballista két klub- és válogatottbeli társával (egyikük éppen a volán mögött ülő Diallo volt) egy vacsoráról tartott hazafelé, amit a PSG szervezett a játékosoknak. A maszkos támadók többször is eltalálták egy vascsővel a Hamraoui lábait.

Hírdetés

A hírt a párizsi klub is megerősítette, és közleményben ítélte el az erőszakos cselekedetet, hangsúlyozva, hogy egyrészt mindent megtesznek sérült játékosuk mielőbbi gyógyulásáért, másrészt mindenben segítik a nyomozást.

A PSG női csapatának játékosa kedden 89 percet játszott a Real Madrid ellen 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-meccsen, Hamraoui azonban nem volt a keretben.