Megvédte címét Vitalij Klicsko

Vitalij Klicsko jelenlegi kijevi főpolgármester megőrizte tisztségét, maga mögé utasítva kihívóját a vasárnap tartott ukrajnai helyhatósági választás második fordulójában – jelentette be a fővárosi választási bizottság hétfőn, azután, hogy befejezte a szavazatok feldolgozását.

A nem hivatalos végeredmény szerint Klicsko – aki az ukrán államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja jelöltjeként indult – a szavazatok 66,5 százalékát kapta, ellenfele, Boriszlav Bereza, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) volt szóvivője a voksok 33,5 százalékát szerezte meg.

A helyhatósági választás első fordulóját október 25-én tartották. Akkor Klicsko 40,5 százalékkal végzett az élen, a második helyen pedig Bereza 8,8 százalékkal.

Hírdetés

Az önkormányzati választásokról szóló új törvény értelmében a korábbiaktól eltérően idén kétfordulós volt a polgármester-választás azokban a városokban, ahol a szavazásra jogosult lakosok száma meghaladta a 120 ezret, és az első fordulóban egy jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét. Második fordulót Kijeven kívül még huszonnyolc városban kellett tartani.

Országosan alacsony volt a részvétel a második fordulós választáson, mindössze 34,08 százalékos. Kijevben még alacsonyabb, a választóknak csupán 28,35 százaléka járult az urnákhoz.

A 44 éves, egykori nehézsúlyú profi ökölvívó Vitalij Klicsko 2014. június 5-e óta Kijev főpolgármestere.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »