Megvan, miket kérdezett az MNB Magyar Pétertől

Megvan, miket kérdezett az MNB Magyar Pétertől

Az Index birtokába jutott az a kérdéssor, amit a jegybank küldött el a bennfentes kereskedelem gyanújával zajló eljárás kapcsán a Tisza Párt vezetőjének.

A jegybank törvényi kötelezettségének eleget téve hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított több személlyel szemben bennfentes kereskedelem gyanúja miatt. Az ügy az Opus Global Nyrt. 2023. júliusi részvény-visszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakkal kapcsolatos. Az egyik érintett Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki a minap egy 24 pontos kérdéssort kapott egy úgynevezett nyilatkoztató végzésben a Magyar Nemzeti Banktól. A politikus annyira feldühödött, hogy telefonon felhívta a jegybank egyik ügyintézőjét a kifogásaival.

Most az Index arról ír, hogy a birtokába jutott az érintett kérdésor, amelyet részleteiben nem közöl, hiszen abban precízen dokumentált tranzakciók és azok adatai is szerepelnek. Azt viszont közli, hogy ezek tételesen bemutatják, hogy a politikus mikor és milyen részvényeket vásárolt – külön kiemelve a 2023. július 21-i Opus-részvényügyleteket.

Hírdetés

„Például 2023. július 21-én 11 óra 16 perckor harminchét ezer darab részvényre adott be eladási megbízást, és a tételes kimutatásban minden egyes júliusi tranzakciója nyomon követhető megbízási számra bontva. Tehát az is, hogy később esetlegesen mennyit értékesített”, amit egyébként tagadott – írja a lap.

A jegybank első kérdése az Index szerint a következő volt: „Kérem, nyilatkozzon arról, hogy 2023. július 21-én miért adott tőkepiaci megbízásokat OPUS-részvényre – itt a jegybank szakemberei még az ISIN-számot is feltüntetik –, illetve milyen információ, adat, elemzés alapján kereskedett aznap? Miből fedezte a tranzakciókat?”

Ezután az összeállítás alapján az MNB rákérdezett arra is, hogy Magyar Péter 2025. február 13-i Facebook-posztjában miért állította, hogy nem is vett és nem is adott el részvényt, miközben a dokumentált tranzakciók ennek ellentmondanak. Egy újabb kérdés pedig arra irányult, hogy mire alapozta kijelentését, miszerint „az Index-cikk full kamu”. És itt érdemes megállni egy pillanatra. Korábban már részletesen felfejtettük, hogy Magyar Péter pontosan mikor és hogyan követhetett el bennfentes kereskedelmet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »