Megvan, mi okozhatta az argentin tengeralattjáró katasztrófáját

Megvan, mi okozhatta az argentin tengeralattjáró katasztrófáját

Szertefoszlottak azok a remények, hogy a csaknem két hete eltűnt argentin tengeralattjáró legénységét élve találják meg, miután a múlt héten kiderült, robbanást észleltek az ARA San Juan utolsó rádiós bejelentkezésének helyszínétől nem messze. A kutatást azonban nem állították le. Az áldozatok családjai most az argentin haditengerészetet bírálják, mert szerintük nem megfelelően jártak el az ügyben.

A haditengerészet lassan adagolta azokat az információkat, amelyekkel már az eltűnés napján rendelkezett. Az sem segített túlságosan a hangulaton, hogy a védelmi miniszter úgy nyilatkozott, ő csak négy nappal később értesült a dologról.

Ma pedig már azt is tudjuk, hogy mi okozhatta a tengeralattjáró eltűnését. Az utolsó november 15-i bejelentkezéskor a kapitány vízszivárgásról tett jelentést. A tengeralattjáró légszívóján keresztül jutott be tengervíz a hajótestbe, rövidzárlatot okozva. A legénységnek le kellett választania a hajó egyik akkumulátorát, és egy másik áramkörről biztosítania az energiát.

Kutatás nehéz körülmények között.

„A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon rövidzárlatot és egy kezdődő tüzet okozott, vagy lángok nélküli füstöt” – magyarázta Enrique Balbi, a haderőnem szóvivője.

A hivatalos jelentések szerint a bejelentkezéskor azt mondták, hogy a hibát elhárították. A robbanás ténye azonban arra enged következtetni, hogy a beszivárgó tengervíz valószínűleg hidrogénképződést okozott, a felgyülemlett gáz pedig végül berobbant.

Hírdetés

Ma már nincs remény arra, hogy a 44 fős legénységet élve találják meg. A tengeralattjáró legfeljebb 10 napra elegendő oxigénnel rendelkezett, ezen túl pedig csak akkor lett volna esélyük, ha a hajótest nem sérül meg. A San Juan típusú tengeralattjárók merülési határa azonban 400 méter,ez alatt már a hajótest összeroppan a víznyomástól.

Tizennégy ország egységei kapcsolódnak be a kutatásba. Repülőgépek pásztázzák a tengert

A Németországban megépített, TR-1700-osztályú, dízel-elektromos meghajtású San Juan 1985-ben állt szolgálatba, s 2008 és 2013 között átfogó felújításon esett át. A legénység tagjainak hozzátartozói kifogásolták a haditengerészet szerintük nem megfelelő reagálását a hajó eltűnésére, és problémásnak nevezték a vízi jármű korát és állapotát is.

Mauricio Macri argentin elnök vizsgálatot ígért a katasztrófa ügyében. A haditengerészet szerint több mint egy tucat ország segít jelenleg a tengeralattjáró utáni kutatásban abban a térségben, ahol a robbanást érzékelték. Balbi azt mondta, várhatóan hétfőn (helyi idő szerint) érkezik a térségbe az a norvég hajó, amely az amerikai haditengerészet távirányítású kutatójárművét és annak mentőegységét hozza magával.

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: ABCNews.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »