Megvan, merre megy a Békemenet

Megvan, merre megy a Békemenet

Tizenöt évvel ezelőtt mindenki ezekre a helyszínekre figyelt.

„A 2006-os terror útvonalán” halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án – közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke.

Hírdetés

Csizmadia László elmondta: „nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen lovas attakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket. Ismét vér folyt a pesti utcákon. Megtörtént a demokrácia megcsúfolása. A menet előtt kifeszített molinónk jelszava: Soha többé, stop!”

Hozzátette: a Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.

Bencsik András, a Békemenet egyik „arca” és szervezője azt mondta, hogy a rendezvényt ismét a szeretet és a féltés jegyében tartják, ugyanis ma ismét „a gonosszal kell megmérkőzni” annak érdekében, hogy soha ne ismétlődhessen meg, ami 2006-ban történt, hogy egy kormány a népére támad.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »