Megvan Magyarország legszebb birtoka

Megvan Magyarország legszebb birtoka

A Magyarország legszebb birtoka verseny kezdeményezés célja, hogy bemutassa hazánk legmodernebb agrárvállalkozásait, illetve lehetőséget nyújtson arra is, hogy az ágazatban dolgozó szakemberek áttekintsék, milyen sokat fejlődött az elmúlt években a magyar mezőgazdaság.

„Fontos, hogy a magyar gazdatársadalom presztízsét növeljük, a megbecsültségét elősegítsük. Minden ilyen rendezvény azt a hitet erősíti bennünk, hogy érdemes csinálni, hiszen a külkereskedelmi többletünk feléhez az agrárium járult hozzá, tehát van mire büszkének lenni” – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 Magyar gazda című műsorában.

„Él egy sztereotípia a magyar társadalomban, amit le kell tudni győzni. Meg kell mutatni, hogy a magyar gazdatársadalom megújuló képessége, teljesítménye igenis elismerésre méltó” – emelte ki.

Jó hangulatú volt a zsűrizés 

A versenyre hét kategóriában lehetett nevezni, és a bírák negyven jelöltből választottak ki kategóriánként három döntős gazdaságot, amelyeket fel is kerestek. Bár az értékelés szigorú szempontok szerint zajlott, a birtoklátogatások jó hangulatban teltek. A zsűri tagjai és a versenyzők is hasznos tapasztalatokra és új barátokra tettek szert.

Jó közösséggé kovácsolódott össze a három hét alatt a csapat, ennyi időt ölelt fel ugyanis a birtokbejárás. Kialakult egy jó közösség, nagyon sok baráti és üzleti kapcsolat kötődött.

„A bírálat során az esztétikai és a szakmai szempontok egyaránt fontosak voltak, de a zsűri azt is pontozta, hogy egy-egy vállalkozás milyen hatással van arra a közösségre, ahol működik” – tette hozzá Mátrai Zoltán, a Magyarország Legszebb Birtoka díj főszervezője.

A zsűri a kategóriagyőztesek közül választotta ki a verseny fődíjasát. Idén a kategóriagyőzelmekért járó díjakat a Baromfi Coop Kft., a Hegede Kertészet Kft., a Mozsi-major, a tépei Balogh Farm Tépe Kft., a Béke Mezőgazdasági Kft. és a Szent Donát Borászat képviselője vehette át. A Magyarország legszebb birtoka címet és a közönségdíjat a Hajdú-Bihar megyei Derecskén működő Bold Agro Kft. vehette át.

Hírdetés

A Magyarország legszebb birtoka címet elnyert Bold Agro Kft. derecskei gazdasága (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Bemutatták Magyarország legszebb birtokát

Az 1990-ben alapított családi vállalkozást szerdán mutatták be a sajtónak. Jakab István, a verseny védnöke, az Országgyűlés alelnöke a nyertes gazdaság méltatásakor azt mondta, a magyar vidék az egészséges élelmiszer-termelés alapja, a nyugodt élet biztosítéka, a természetet szerető, alkotó ember igazi otthona, ahol jó élni.

A gyümölcstermesztéssel és -feldolgozással, szántóföldi növénytermesztéssel, sertéstartással és vendéglátással foglalkozó Bold Agro derecskei gazdaság 60 hazai cég közül szerezte meg a Magyarország legszebb birtoka címet, a gyümölcstermesztési birtok kategória győztese lett, s a közönségszavazatok alapján is a legszebb birtok az országban – mondta a birtokbejárással egybekötött sajtótájékoztatón Mátrai Zoltán.

A győzelem egyszerre felelősség és elismerés

„Az, hogy a miénk lett Magyarország legszebb birtoka, több dologgal is együtt jár. Felelősséggel és példamutatással, ahogy Magyarországon tevékenykednünk kell. Édesapám letette az alapokat, majd átvettem a cég irányítását. Az irány, amit követek jó, ezt kell folytatnom, mert ezt mind a szakma, mind pedig a közönség elismeri. A vállalkozás a létező legkorszerűbb technológiákkal, kiváló minőségű élelmiszert állít elő, kertpedagógiai programja révén pedig a mezőgazdálkodás népszerűsítéséért is sokat tesz” – mondta Szabó Viktor, a Bold Agro Kft. ügyvezetője.

„Számunkra végtelenül fontos, hogy legyen generációváltás, legyen kinek átadni a gazdaságokat. Ezek a kiváló teljesítmények, kiváló példák elősegítik azt, hogy a fiatalok számára a pálya vonzó legyen, ők is gazdászok legyenek. Azok, akik a magyar vidéket megőrzik és megtartják, a vidéki megmaradást elő tudják segíteni. Magyarország megújulását, gazdasági növekedését a vidék erősödése, megújulása segíti elő” – mondta Nagy István.

A hazai mezőgazdaság erejét bizonyítják a Magyarország legszebb birtoka verseny jelöltjeinek és győzteseinek kiváló eredményei is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »