Megvan, kiről nevezhetik el az új mohácsi Duna-hidat

Megvan, kiről nevezhetik el az új mohácsi Duna-hidat

Hargitai János országgyűlési képviselő indoklása szerint nemcsak történelmi gesztus lenne, ha az egykori uralkodó nevét viselné a híd, hanem felidézné Mohács tragikus, de identitásképző múltját, egyben közép-európai szimbólumként is értelmezhető lenne.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a végéhez közeledik a mohácsi Duna-híd építése, amely a Dél-Dunántúl legnagyobb infrastrukturális beruházása. A 756 méteres, négysávos hídnál már a mederpillérek készülnek, a Clark Ádám úszódaru segítségével hat darab, egyenként 160 tonnás kéreg­elem kerül a Duna fenekére. Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a híd megnyitásával az 51-es út teherforgalmi szerepe radikálisan átalakul: az áruszállítás déli irányba terelődik, a Duna-híd így egy gazdasági gyorsforgalmi út egyik pillére lesz.

Egy szakaszát már át is adták a nagy úthálózatnak, amit két héttel ezelőtt vehették használatba az autósok, mint ahogy a nemrég elkészült körforgalmat is.

Hargitai János országgyűlési képviselő a vg.hu-nak elmondta: a szerb és török áruforgalom Nyugat-Európa felé részben Magyarországon, Mohácson keresztül halad majd. A politikus közölte: a szerbek a maguk gazdasági forgalmát Magyarországon keresztül akarják lebonyolítani, ezért Hercegszántónál nagy áteresztő képességű határátkelő épül, és az 51-es főút Baja és Mohács között kétszer kétsávossá válik. Ez azt jelenti, hogy az autós forgalom a Hercegszántó–Szeged–Mohács–Pécs-tengelyen juthat el Nyugat-Európába, elkerülve Budapestet és az M5-ös autópálya zsúfolt szakaszait.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/reel/810957778324548/&show_text=true&width=560&t=0

Hírdetés

A térség parlamenti képviselője szerint a Duna menti szállítás, az M6-os gyorsforgalmi kapcsolat és a híd együttese olyan infrastrukturális környezetet teremt, ami csökkenti a szállítási időt a szerb és horvát határ irányába, új ipari beruházások betelepülését ösztönzi, és várhatóan 15-20 ezer főnyi régiós munkaerőpiacot is bekapcsol a nyugat-európai ellátási láncba.

Hargitai János azt is elárulta a portálnak, hogy kiről nevezhetik el az új mohácsi Duna-hidat.

A politikus szerint II. Lajos király nevét kell viselnie, így méltó emléket állíthatnak annak az uralkodónak, aki a mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én életét vesztette.

A fiatal, mindössze húszéves II. Lajos menekülés közben halt meg a törökök elleni csatát követően, testét napokkal később találták meg a Csele-patakban.

„A II. Lajos király-híd elnevezés nem csupán történelmi gesztus lenne, hanem felidézné Mohács tragikus, de identitásképző múltját, és egyben közép-európai szimbólumként is értelmezhető, hiszen II. Lajos cseh és magyar király is volt, vagyis az összefogás, a kulturális közelség és a határon átívelő együttműködés jelképe is lenne a híd ezzel az elnevezéssel” – indokolta a névválasztást Hargitai János.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »