Megvan Gajdics Ottó új posztja, már meg is tartotta az első értekezletet

Ma derült ki, hogy Gajdicsot leváltják a Magyar Idők–Magyar Nemzet főszerkesztői posztjáról, ám azt eddig nem lehetett tudni, hogy mi lesz az egykori tévéssel. Most azonban úgy tűnik, Gajdics a vidék lapjához került: a Magyar Hang képet is közölt arról, hogy Gajdics megérkezik a Szabad Föld szerkesztőségébe.

Egy korszak ér véget. Azt írja az Azonnali.hu, hogy Gajdics Ottó helyett Ballai Attila lesz a Magyar Nemzetté átnevezett Magyar Idők főszerkesztője, vagyis az eddigi főszerkesztőt leváltják. Ballai eddig a Mediaworks Hungary Zrt. sportüzletág-igazgatójaként tevékenykedett, korábban sportújságíróként dolgozott.

A Szabad Föld 2013-tól tavaly novemberig Puch László tulajdonában volt, majd az MSZP korábbi pénztárnoka eladta azt a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworksnek – akkor arról lehetett hallani, hogy egymilliárd körüli összegért. A vidék lapjaként ismert Szabad Föld ezzel belerült a 476 médiaterméket magába foglaló kormánypárti médiaholdingba, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba.

Hírdetés

Ennek ellenére az 50–60 ezer példányban fogyó hetilap szerkesztőséget a mai napig nem helyezték még át a Jókai utcából, a korábbi MSZP-székházból, ahol a Népszava szerkesztősége is működik.

Információink szerint Gajdics ma délután megtartotta az első főszerkesztői értkezletet a lapnál. Itt arról beszélt, hogy a Szabad Föld nagyon jó, ezért nem szeretne nagy változásokat, nagyjából minden marad a régiben.

Úgy tudjuk, a hetilap szerkesztősége egy hónapon belül elköltözik a Jókai utcából.

narancs


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »