Megvan az ítélet, Max Verstappen a világbajnok

Megvan az ítélet, Max Verstappen a világbajnok

A Mercedes egyik óvását sem fogadták el, így nem változott az Abu-Dzabi Nagydíj és ezzel együtt a világbajnokság végeredménye.

Két eset miatt is óvást nyújtott be a Forma-1-es Mercedes a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj hajrájában történtek miatt.

Az első ügyben a versenybírók úgy ítélték meg, hogy a biztonsági autó mögött haladva Max Verstappen egy nagyon rövid ideig valóban Lewis Hamilton elé került, de rögtön visszaengedte az élre riválisát, és mögötte volt akkor is, amikor a biztonsági autós fázis véget ért.

Hírdetés

A második ügyben is elutasították a Mercedes óvását. Az istálló azt kifogásolta, hogy csak azoknak a lekörözött versenyzőknek engedte a versenybíróság a visszaelőzést, akik az élen haladó Hamilton és Verstappen között voltak, a holland után lévőknek nem.

A Red Bull versenyzője az utolsó körben, friss gumikon tudta megelőzni Hamiltont, így lett az idei világbajnokság győztese.