Megvan az első áldozata a németek vb-kudarcának

Megvan az első áldozata a németek vb-kudarcának

Ahogyan az a Kicker sportmagazinban, Németország legtekintélyesebb sportlapjában olvasható, Oliver Bierhoff lett a német válogatott gyenge világbajnoki szereplésének első áldozata.

A DFB, a Német Labdarúgó-szövetség megegyezett abban, hogy felbontják a csapatvezető 2024-ig érvényes szerződését.

Hírdetés

„A Német Labdarúgó Szövetségnél (DFB) felelős beosztásban eltöltött 18 év után azonnali hatállyal lemondtam a nemzeti csapatok és akadémia ügyvezető igazgatói posztjáról. Ma megállapodtam ebben Bernd Neuendorf elnökkel” – írta közleményében Bierhoff. „Intenzív, izgalmas és tanulságos időszak volt, amikor együtt ünnepelhettünk nagy sikereket, meg kellett küzdenünk a kudarcokkal, és rendkívüli projekteket valósíthattunk meg.”

A Kicker emlékeztet arra, hogy Oliver Bierhoff 1996-ban Európa-bajnok lett a válogatottal, amelyben 70 mérkőzésen 37 gólt szerzett. Két évvel utolsó válogatott mérkőzése után már a DFB-hez került. Most azt mondta: „Nem távozom a kellő önkritika nélkül. Az elmúlt négy évben nem tudtunk a korábbi sikerekhez hasonlókat a szurkolóknak adni. Néhány döntés, amiben hittünk, nem bizonyult helyesnek. Ezt senki sem bánja jobban, mint én. Vállalom a felelősséget.”

Nyitókép: MTI/EPA/David Hecker

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »